a piskótához:
6 tojás
5 dkg kakaó
5 dkg eritrit
csipet só
a töltelékhez:
4 dl kókusztej
5 dkg kókuszolaj
10 dkg eritrit
5 g por zselatin vagy 3 lap
1 vaníliarúd kikapart magjai
20 dkg kókuszreszelék
A töltelékhez a kókusztejben közepes lángon feloldjuk az édesítő anyagot és a zselatint. Hozzáadjuk a kókuszolajat, a vaníliát és a kókuszreszeléket. Addig tartjuk a láng fölött, folyton kevergetve, amíg a kókusz magába nem szívja a folyadékot. Félretesszük hűlni. Ezalatt elkészítjük a piskótát, amihez a tojásokat kettéválasztjuk. A fehérjéből csipetnyi sóval kemény habot verünk. A tojássárgát fakanállal elkeverjük az átszitált kakaóval és az eritrittel. Fellazítjuk a tojáshab negyedével. Ezután óvatosan, hogy a hab össze ne törjön hozzáforgatjuk a maradék tojáshabot is. Sütőpapíros lemezre kenjük a masszát. 175 fokra előmelegített sütőben 12 perc alatt megsütjük. Langyosra hűtjük. Lehúzzuk róla a papírt. Rolád szerűen feltekerjük. Ha teljesen kihűlt kitekerjük. Rákenjük a kókuszos krémet. Újra feltekerjük, majd egy órára hűtőszekrénybe tesszük dermedni mielőtt szeletelnénk.
Tücsökbogár
Piskótát sütünk a szokásos módon, kakaóporral és a darált dióval egy közepes méretű tepsiben. Ha megsült, még melegen megkenjük a mogyorókrémmel. Amíg a piskóta sül addig megfőz...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Način pripreme: Umutiti margarin i prah šećer, pa dodati 3 izgnječene banane i mleveni keks. Napraviti kompaktnu masu i ostaviti je nekoliko minuta u frižideru. Foliju staviti n...
Elkészítési idő: 1 Nehézség: Könnyű
Tészta: A lisztet, vajat, szalalkálit összemorzsolni, a tojással, tejjel összedolgozni. 4 cipót kell formázni az adagból. Egyenként nagy tepsi méretűre nyújtani, aranyszínűre sütn...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes