200g méz
1 tojás
1 teáskanál őrölt fahéj
1 teáskanál őrölt szegfűszeg
1/2 teáskanál őrölt szerecsendió
500g darált mandula vagy mandulaliszt
A paleo csokimázhoz*:
50g folyékony kókuszolaj
50g kakaópor
30g méz
*Tipp: ha valakinek nem vált be, vagy nem szeretné a paleo csokimázat, az egyszerűen csak olvasszon fel étcsokoládét a mikróban (óvatosan!) vagy gőz fölött (sokáig tart) és adjon 10dkg étcsokihoz 1 ek étkezési/kókusz olajat és máris csurgatható!
A mézet a tojásasl és a fűszerekkel homogénre keverjük, majd ehhez hozzáadjuk a darált mandulát vagy mandula lisztet és fakanállal összegyúrjuk. Betesszük a hűtőbe min. 2 órára vagy egész éjszakára.
Két módon formázhatjuk:
1) Két sütőpapír közé helyezzük, majd elnyújtjuk vékonyra. A felső réteg sütőpapírt levéve formára szaggatjuk.
2) Egy nagy sütőpapíron hengereket formázunk belőle, majd betesszük a hűtőbe 1 órára. Mikor kivettük vékony szeletekre vágjuk, kezünkkel megigazítjuk, majd 160 fokon kb. 5 perc alatt aranybarnára sütjük.
(A sütési idő a korongok vastagságától és átmérőjének nagyságától függ.)
A csokimázhoz a hozzávalókat alaposan összekeverjük, majd a kihűlt mézeskalács korongokra, kiskanál segítségével köröket rajzolunk. Hűvös helyen hagyjuk összeérni egy napig.
Fogyaszd egészséggel!
Pocak Panna paleo konyhája
A hozzávalókat összegyúrjuk, egy éjszakát pihentetjük. Másnap kinyújtjuk, kiszaggatjuk és világosra sütjük. Vigyázni kell, mert nagyon hamar sül.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A lisztet, a margarint és a zsírt legalább egy fél órára a fagyasztóba tenni, hogy jól lehűljenek.(ez nagyon fontos!!!!) A lehűtött lisztet a porcukorral beleszitálni egy tálba....
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű