Hozzávalók 30 x 20 cm-es sütőtálhoz
5-6 zsömle
25 dkg darált mák
10 dkg porcukor
2 dkg vaj
a krémhez:
1 l tej
6 tojás
20-25 dkg cukor
1 evőkanál vaníliás cukor vagy 1/2 vaníliarúd kikapart belseje
5-6 evőkanál liszt
a tálaláshoz: porcukor
A krémhez a tojások sárgáját elkeverjük a cukorral, a vaníliás cukorral, 2-3 dl tejjel és a liszttel, majd hozzáadjuk a maradék tejet. Folytonos kevergetéssel krémmé főzzük. A tojásfehérjét habbá verjük és a meleg krémbe forgatjuk, ügyelve arra, hogy a hab ne nagyon essen szét. A darált mákot elkeverjük a porcukorral. A tálat kivajazzuk, egy réteg krémet teszünk bele, megszórjuk mákkal, és egy sor ketté vágott zsömlét rakunk rá. Ismét krém, mák, majd zsömle következik. Addig folytatjuk a rétegezést, amíg a hozzávalók el nem fogynak. A tetejére krémnek és máknak kell kerülnie. Ügyeljünk arra, hogy kellő mennyiségű krém kerüljön a zsömlék közé, nehogy szárazak maradjanak. 180 fokra melegített sütőben kb. 40 percig sütjük, amíg meg nem puhul. Porcukorral megszórva, melegen tálaljuk.
Tipp: a krémet reszelt citromhéjjal, mazsolával is gazdagíthatjuk.
A hozzávalókat egy tálba tesszük és összegyúrjuk. Fél órára letakarva a hűtőbe tesszük pihenni. Ha túlságosan kemény lenne, akkor a nyújtás előtt szedjük több részletre s a tenyere...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
Jól összegyúrjuk,8 cipóra osztjuk. Tányér nagyságúra nyújtjuk a cipókat, olvasztott vajjal megkenjük, feltekerjük, 1 órát pihentetjük. Újra kinyújtjuk tányér nagyságúra 8 cikkre o...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű