KEKSZES KÓKUSZ-SZELET
2013.04.23. - Szerző Web Cukrászda
megosztása61
Nyomtatás • PDF • E-mail
Kekszes kókusz-szelet
A tésztához:
50 dkg darált keksz
3 evőkanál kakaópor
4 evőkanál sárgabaracklekvár
1 evőkanál rumaroma
5 dkg margarin
10 dkg porcukor
kb. 3 dl joghurt
A krémhez:
4 dl tej
1 csomag vaníliaízű pudingpor
5 evőkanál kristálycukor
10 dkg margarin
15 dkg kókuszreszelék
10 dkg aszalt sárgabarack
1 evőkanál rumaroma
A bevonathoz:
10 dkg tortabevonó
Először a krémet készítjük el, ehhez a tej felét a cukorral és a kókusszal felfőzzük. Közben a többi tejben a pudingport simára keverjük, a kókuszos tejhez adjuk és sűrűre főzzük, majd kihűtjük. A kihűlt kókuszos krémhez adjuk a margarint.
Az aszalt sárgabarackot apróra vágjuk, a rumaromával összekeverjük. A tésztához a hozzávalókat összegyúrjuk. A joghurtból apránként csak annyit adunk hozzá, hogy kemény, de nyújtható tésztát kapjunk. Három részre osztjuk, porcukrozott munkalapon kinyújtjuk őket. Az első lapra kerül a krém fele, elszórva rárakjuk a fele aszalt gyümölcsöt, majd a második lap következik, arra a maradék krém és a maradék barack jön, végül beborítjuk a harmadik lappal. A tortabevonót vízgőz fölött 1 evőkanál olajjal megolvasztjuk és rásimítjuk a sütemény tetejére.
Fogyasztásig hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek.
Drávai Szabina receptje.
Szabina szeretettel vár Benneteket Ötlet Konyhájában, ahol sok-sok finomság kerül az asztalra nap mint nap!
Forrás: http://webcukraszda.hu/kekszes-kokusz-szelet/
A Schär lisztkeveréket, a porcukrot és a darált mandulát összekeverjük, elmorzsoljuk a hideg vajjal és a tojássárgáját hozzáadva összegyúrjuk. Ha összeállt a tészta, folpackba cso...
Elkészítési idő: 80 perc Nehézség: Közepes
A disznó zsírt,olajat,ecetet,sót összekeverjük a forró vízzel és hozzáadjuk a lisztet ,tojást és jól kidolgozzuk a tésztát , letakarva 1 órát pihentetjük.Pihentetés után 3-4 részre...
Elkészítési idő: 60 perc Nehézség: Könnyű
A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját a cukorral habosra keverjük, a rizslisztet a sütőporral és a kakaóporral összekeverjük, felverjük a tojás fehérjét, majd az egészet óvatosan...
Elkészítési idő: 1,5-2 óra Nehézség: Könnyű