12,5 dkg brindza (lehetőleg szlovák, azok közül is legjobb a liptószentmiklósi, ami egy kicsit „csípős”
25 dkg félzsíros tehéntúró
2 fej finom, „gyümölcsös” lilahagyma
3 – 4 gerezd fokhagyma
kb. 15 szem kapribogyó
2 – 3 evőkanál tejföl
só
frissen őrölt feketebors
őrölt kömény
jófajta, illatos pirospaprika
1 evőkanál mustár
1 teáskanál morzsolt majoranna
ízlés szerint friss kapor
A hagymát apróra vágjuk (hogy egy kicsit ropogjon a fogunk alatt), a fokit lereszeljük és minden hozzávalóval együtt egy tálban kikeverjük. A tejfölt érdemes kisebb adagokban hozzáadni, mert nem jó, ha folyós lesz a végeredmény. A mennyiség nagyban függ a túró vizességétől.”
Pirítóssal vagy friss kenyérrel, retekkel, zöldhagymával, nyáron pedig paradicsomba vagy paprikába töltve isteni. Minden évszakban szeretjük. Férfiasan tökéletes ☺
„Kismillió változata van, ettem már olyat, amelyben nem volt tehéntúró, de vaj és egy kevés sör igen. Van aki több vagy éppen kevesebb hagymával, fokival csinálja. Mi ezt a változatot szeretjük. FÉRFIMUNKA, juhtúró, kapribogyó, kömény, lilahagyma, majoranna, mustár, pirospaprika, SALÁTA ÉS ELŐÉTEL, tehéntúró, tejföl
Az öntethez nagy mély tálban jól összekeverjük a tejfölt a kaporral, ecettel, cukorral, sóval és borssal, majd hűtőbe tesszük. Meghámozzuk az uborkát, hosszában megfelezzük, kiváj...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű
Az előre beáztatott lencsét sós, babérleveles vízben megfőzzük. Még jobb lesz az íze, ha füstölt lében főzzük. A tejfölt összekeverjük a majonézzel, a mustárral, majd sózzuk, borso...
Elkészítési idő: 75 perc Nehézség: Könnyű
A céklát megmossuk, és héjastul-szárastul egy kevés forrásban levő, sós vízben feltesszük főni. Amint megfőtt, hideg vízzel leöblítjük, és meghámozzuk. Az olajból és a citromléből...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű