1 kg csont és bőr nélküli csirkehús (csirke felső comb és csirkemell)
1 kis dobozos (kb. 1,5 dl) natúr joghurt
2 gerezd fokhagyma
fél mokkáskanál só
zsemlemorzsa a bundázáshoz
2-3 evőkanál étolaj a sütéshez
A húst kisebb darabokra vágjuk, majd erős nejlonzacskóba szórjuk. A joghurtot összekeverjük a reszelt fokhagymával és a sóval. A húsra öntjük, lezárjuk a zacskót (legegyszerűbb, ha kötünk rá egy csomót), és alaposan "megmasszírozzuk", hogy a joghurt mindenütt bevonja a húsdarabokat. Ezután az egészet betesszük legalább egy órára, de még jobb, ha egy éjszakára a hűtőbe.
A bepácolt húst kivesszük a joghurtból. (Nem kell letörölni róla a pácot.) Megforgatjuk zsemlemorzsában.
Ezután a bepanírozott húst vékonyan kiolajozott tepsibe rakosgatjuk. A tetejét meghintjük olajjal. (Érdemes egy olajszórót venni. Nagyon hasznos. Ebben az esetben is remekül elosztható vele az étolaj a húson úgy, hogy mindenüvé jusson.) Ezután lazán befedjük a tepsit alufóliával, és negyed órára 200 fokos sütőbe tesszük. A negyed óra leteltével a húsdarabokat megfordítjuk, és még visszatesszük tíz percre. Ezután levesszük az alufóliát és öt-tíz perc alatt, megpirítjuk az ételt.
A húst természetesen panírozhatjuk lerázogatva róla a joghurt nagy részét hagyományos módon lisztbe, tojásba, morzsába, és kisüthetjük bő olajban is.
A felkockázott csirkemell filét pár csepp olajon néhány perc alatt elő sütjük némi sóval, borssal, fokhagymával fűszerezve. Az öntethez felverjük a tojásokat a tejföllel, liszttel...
Elkészítési idő: 80 perc Nehézség: Könnyű
A joghurtos pácból kivett csirkedarabokat lerázogatjuk, de nem dörzsöljük le. Fűszeres lisztkeverékbe hempergetjük. Kicsit megrázogatjuk, 190°C-ra melegített zsiradékba tesszük, am...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
A húst megmossuk, majd nagy szeletekre vágjuk és egy tálba tesszük, ráöntjük a tejet, hozzáadunk 2 gerezd zúzott fokhagymát, lefedjük és legalább 2 órán át hűtőben pihentetjük. Így...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű