0,5 kg darált marhahús
1 teáskanál őrölt kömény
1 teáskanál őrölt koriander
só, ízlés szerint
½ közepes nagyságú fehérhagyma, apró kockákra vágva
2 evőkanál olívaolaj
2 gerezd aprított fokhagyma
1 konzervnyi kockára vágott paradicsom
1 evőkanál chili por
1 konzerv bab
2 csészényi marhahúsleves alaplé
Közepes hőfokon süsd lassan aranybarnára a darált húst egy nagy serpenyőben. Ízesítsd meg a fél teáskanál köménnyel és korianderrel és egy csipetnyi sóval. Ha már szép barna színe lett, akkor szűrd le, hogy megszabadulj a felesleges zsírtól.
Egy előmelegített lábasban pirítsd meg a hagymát az olajban körülbelül 2 percig, majd add hozzá a fokhagymát is, és pirítsd őket együtt még további 1 percig. Ezután add hozzá a darált húst, a maradék köményt, koriandert, az felkockázott paradicsomot, a chili port, a babot, és öntsd nyakon az egészet az alaplével, majd jól keverd össze.
Várj míg felforr, majd a hőfokot lejjebb véve párold 1-2 órán keresztül
Az apróra vágott füstölt szalonnát az apróra vágott vöröshagymával együtt kis olajon megpároljuk. Beletesszük a darált húst, és erős lángon, állandóan kevergetve kb. 8-10 percig...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A húst (egy darabban) a hagymával (nem kell meghámozni) és a fűszerekkel 5 liter vízzel egy nagy lábasban feltesszük főni. Először felforraljuk, utána visszavesszük a hőfokot, hogy...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: Könnyű
A hússzeleteket megmossuk, szárazra töröljük. lisztbe forgatjuk, és forró olajban körbesütjük 4-5 percig. Ezek után egy lábosba tesszük, megsózzuk és hozzáadjuk az aprószeletekre...
Elkészítési idő: 1 1/2 óra Nehézség: Könnyű