75 g vöröslencse
1 bögre bulgur (2 dl-es)
1 kis fej vöröshagyma
30 g protein (semleges ízű)
1 evőkanál olívaolaj
1 teáskanál chiliszósz vagy csípős paprikakrém
1 kávéskanál feketebors
1 evőkanál sűrített paradicsom
fél csokor petrezselyem
3 db újhagyma
1 teáskanál só
A lencsét mossuk át jól, és fél liter vízben tegyük fel a tűzre főni (kb. 10 perc, mert csak félpuha állag kell).
Keverjük hozzá a bulgurt, és fedjük le, így együtt puhulnak további fél órán át.
Közben a vöröshagymát pucoljuk meg, vágjuk apróra és az olajon pároljuk üvegesre. Keverjük hozzá a chilit, a paradicsomsűrítményt és a borsot. Végül öntsük fel fél csészényi forró vízzel, és pár perc alatt főzzük teljesen készre.
A hagymás szószt adjuk hozzá a lencséhez, sózzuk meg, és keverjük össze alaposan. Fedjük vissza.
Az újhagymákat vágjuk vékony karikákra, aprítsuk fel a petrezselymet, majd adjuk ezeket is a keverékhez.
Gyúrjuk át alaposan kézzel a masszát, hogy homogén legyen.
A masszából formázzunk kis fasírtokat, és tálalásig tartsuk hűtőben.
A burgonyát héjastól puhára főzzük.Kisebb szemeket válasszunk, ami hamarabb megfő. :) (kb.20 perc) Közben egy közepes méretű jénai tálat vajjal vékonyan kikenünk. A lila hagymát,p...
Elkészítési idő: 90 perc Nehézség: Könnyű
A csirkemellet és a zöldségeket felkockázzuk. A vöröshagymát kevés olajon üvegesre pároljuk, majd rádobjuk a húst, és fehéredésig átsütjük. Megszórjuk ételízesítővel, borssal, majo...
Elkészítési idő: 4 fő Nehézség: Könnyű
Daráld rizsszem nagyságú darabokra. Pirítsd kevés olajon serpenyőben, vagy olaj nélkül sütőben, 200°C-n, sütőpapíron vékonyan elterítve. Annyi vízzel, hogy ellepje, párold puhár...
Elkészítési idő: 15-20 perc Nehézség: Könnyű