35 dkg finomliszt,
10 dkg rétesliszt,
10 dkg porcukor,
1 púpos teáskanál szódabikarbóna,
2 teáskanál kakaó,
1/2 kávéskanál fahéj,
1/2 kávéskanál őrölt szegfűszeg,
csipetnyi őrölt gyömbér (elhagyható),
pár csepp citrom- vagy narancslé (elhagyható),
1 tojás +
1 sárgája,
1 evőkanál tejföl,
15 dkg akácméz,
8 dkg vaj vagy zsír (margarin nem jó).
A sütőt 180 fokra begyújtjuk, egy-két sütőlemezre vagy tepsire sütőpapírt vágunk. A liszteket, kakaót, porcukrot, szódabikarbónát és a fűszereket alaposan elkeverjük.
A vajat meglágyítjuk, és elmorzsoljuk a liszttel. A mézet kicsit felmelegítjük (kb. 50°C), hozzákeverjük a lisztes keverékhez. Ebbe jön a tojás, + a sárgája, a tejföl –ezeket fakanállal alaposan elkeverjük-dagasztjuk. Hagyjuk hűlni 5-10 percig, majd lisztes kézzel főtt tojássárgája nagyságú golyókat formázunk, és a sütőlemezre tesszük szellősen, mert kb. duplájukra dagadnak, és 8-10 perc alatt megsütjük.Forrón bekenjük a mázzal a tetejüket. Hagyjuk kihűlni. Zárt fémdobozban, hűvös helyen tároljuk.
Máz a fenti adaghoz: 1/2 tojásfehérjét 3 adagban villával elkeverünk 120 g porcukorral. Nem szabad habosítani, csak oszlassuk el.
Először kisütjük a két piskótát. A sütőt előmelegítjük 185 °C-ra, egy 32x10 cm-es kenyérsütő formát kibélelünk sütőpapírral. A sima piskótához a tojásokat a cukorral habo...
Elkészítési idő: kb 2 óra Nehézség: Közepes
A pudingot elkészítjük,majd hűtjük. A margarint habosra kavarjuk a cukorral, majd hozzáadjuk a pudingot. A kekszet eldolgozzuk a gesztenyével, a margarinnal és a rumaromával, majd...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
◾️Az átszitált liszteket és a szódabikarbónát összekeverjük. ◾️Az édesítőt, a mézpótlót, a tejet, a vajat és a tojást vízgőz fölött összeolvasztjuk. ◾️Ezután összegyúrjuk, majd...
Elkészítési idő: 90 perc Nehézség: Közepes