A tésztához:
1 tojás
14 dkg zsír
1/2 csomag sütőpor
14 dkg porcukor
40 dkg liszt
2 dl tejföl
A krémhez:
4 dl tej
4 evőkanál liszt
1 citrom leve és reszelt héja
25 dkg margarin
15 dkg cukor
Továbbá:
4-5 evőkanál baracklekvár
A tészta hozzávalóiból tésztát gyúrunk, apránként adjuk hozzá a tejfölt. Rugalmas, könnyen nyújtható tésztát kell kapnunk. 4 cipóra osztjuk. 25 × 39 cm-esre nyújtjuk, sütőpapírral fedett lemez tepsiben 2 lapot sütünk, egymás után. Világosra sütjük, kb. 10-12 perc alatt megsül 180°C-on. A másik két cipót is kisodorjuk, lekvárral megkenjük, a másik lapot rátesszük és ezt így együtt megsütjük.
A krémhez a lisztet a tejjel és a cukorral simára keverjük, majd sűrű péppé főzzük, kihűtjük. A kihűlt főzött krémhez hozzákeverjük a szoba hőmérsékletű margarint, a citrom reszelt héját és kifacsart levét, majd jól kihabosítjuk.
A kihűlt süteményt betöltjük:
sima lap
krém fele
lekváros lap
krém másik fele
sima lap
Pár órát állni hagyjuk hűtőben, legjobb, ha egy éjszakát. Porcukorral megszórva kínáljuk. Tetszés szerint szeleteljük.
A felső lapot a méretnél nagyobbra nyújtani, mert sülés közben kicsit összement és nem takarta az összeset.
Konyhai robotgéppel az avokádóból, a görög joghurtból, kakaóból és az édesítőből kemény habot mixelünk. A habot kóstolás után még édesíthetjük. A pohárba töltött krémet banán karik...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Először a pudingot főzzük meg, mikor lehúztuk a tűzről belekeverjük a cukrot, kókuszreszeléket, rumot vagy rumaromát, csipet sót. Kihűtjük. A tésztához a lisztet elkeverjük a...
Elkészítési idő: 40 perc Nehézség: Könnyű
◾️A sütőt 150°-ra melegítsük elő. ◾️A rizst mossuk meg, csöpögtessük le és tegyük egy kb. 2 literes jénai tálba. ◾️Szórjuk rá a cukrot, a vaníliás cukrot és a sót. ◾️Öntsük f...
Elkészítési idő: 2 óra 10 perc Nehézség: Könnyű