Reggel kiszaladtam a piacra, többek között vettem gyönyörű, friss újkáposztákat. 3 szép fejet, kb. 1 kilósak voltak. A kovászos káposztát ugyanúgy készítem, mint az uborkát. Nagyobb leveleiket leszedtem, a többit legyalultam, azaz legyalultattam a géppel. Egy ötliteres üveg aljába tettem egy csomó kaprot, arra szorosan rányomkodtam a legyalult káposztát, egy fej új fokhagymát tettem közé. Mehet bele babérlevél, szemesbors, csöves paprika is, én most ezeket kihagytam
3 liter vizet felforraltam, tettem bele 3 ek. sót, majd az egészben hagyott leveleket egy pillanatra belemártottam. Így már össze lehet őket hajtani, anélkül, hogy eltörnének. Ezek kerültek felülre. Felöntöttem a sós forró vízzel, majd egy zsemlét is a tetejére tettem. Természetesen lehet kenyérrel is, azt megszoktam kicsit pirítani.Tetejére egy kis tálat borítottam, érdemes alá is tenni valamit, mert könnyen kiforrhat a leve. Most a teraszon napozik, 3-4 nap múlva kész a friss, nyári kovászos káposzta, amiből a hétvégén reményeim szerint töltöttkáposzta lesz. Bográcsban.
Füstölthúsos kapros töltöttkáposzta???? Már alig várom,hogy felrakd ide,azonnal el fogom készíteni!!! Addig is irány káposztáért,hogy legyen ideje kovászolódni addig.
Válasz bográcsos töltött káposzta.
Fentieket összekeverni. Üveg aljéba 2-3 babérlevél, 1 db torma, 20 szem bors, 2-3 szegfűbors, 2-3 g. fokhagyma, 2-3 apró hagyma, 1 szál kapor Uborkák szorosan egymás mellé. A lev...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Káposztát gyalulni, céklát reszelni, hagymát vékony karikákra vágni, mindent összekeverni, hagyni állni 1 napot közben többször átkeverni, majd üvegekbe tölteni .
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Egy tál fölött, sűrű lyukú szűrőben vagy vászonkendőben hagyd a joghurtot lecsöpögni legalább 3 órán át, de még jobb egy egész éjszaka. A tzatzikihoz a legjobb görög joghurtot has...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű