Családireceptkönyv.hu

Piedone hagymás babja


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


Hozzávalók 4-6 személyre
1 kg főtt bab (konzerv is lehet)
1 kg csont nélküli tarja
10 dkg füstölt szalonna
4 vöröshagyma
4-5 gerezd fokhagyma
1 paradicsom
1 teáskanál barna cukor
1 kávéskanál kakukkfű
őrölt bors

Elkészítés:


A kis kockákra vágott szalonna zsírját kiolvasztjuk, és az ujjnyi szeletekre vágott tarja mindkét oldalát megpirítjuk rajta. Sózzuk, borsozzuk, majd kis vizet aláöntve, az elpárolgó folyadékot folyamatosan pótolva, lefedve majdnem puhára pároljuk. Ezután a húst kivesszük, a visszamaradt zsiradékba beleszórjuk a cukrot, megolvasztjuk, majd hozzáadjuk a karikákra vágott vöröshagymát, és addig kevergetjük, míg borostyános színt nem kap. Ráöntjük a babot kb. 2 dl főzővízzel együtt (a konzervet a levével). A kisebb kockákra vágott, lehúzott héjú paradicsommal, a reszelt fokhagymával és a kakukkfűvel ízesítjük, ha kell, adunk még hozzá sót és borsot is. Visszatesszük bele a tarját, és a legkisebb lángon, lefedve még 30 percig főzzük.
Friss kenyérrel tálaljuk.

Tipp: aki szereti, csilit vagy erős paprikát is tehet bele. A kakukkfű mellett oregánóval és bazsalikommal is fűszerezhetjük.

Piedone hagymás babja

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Egytálételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Brassói aprópecsenye csirkéből
Brassói aprópecsenye csirkéből

Egy nagyobb lábost, félig töltve vízzel tegyünk fel melegedni erős lángon. A krumplikat hámozzuk meg és tegyük az enyhén sózott forrásban lévő vízbe, főzzük 5-7 percig. Közben a s...

Elkészítési idő:
Nehézség: Közepes
share
Avatar Lyoni rozmaringos krumpli
Lyoni rozmaringos krumpli

Krumplit meg kell hámozni, karikára vágni. Vajat, rozmaringot, hagymát, fokhagymát megpárolni. Tejet hozzáönteni, sózni, borsozni. Krumplit körkörösen rárendezni. Fedő alat...

Elkészítési idő: 30 perc
Nehézség: Könnyű
share
Zöldbabpörkölt
Zöldbabpörkölt

A zöldbabot sós vízben megfőzzük. A megtisztított és apró kockákra vágott vöröshagymát kevés olajon megüvegesítjük, beleszórjuk a paprikát és a vegetát, majd hozzáadjuk a darált h...

Elkészítési idő: 1/2 óra
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk