1,5 csésze liszt
fél csésze langyos tej
1 evőkanál tej
1 tojás
1,5 evőkanál cukor
1 evőkanál olaj
2 evőkanál olvasztott vaj
1,5 teáskanál szárított élesztő
fél teáskanál só
(a csésze 250 ml-es)
Gyúrd össze a hozzávalókat és egy tálban a szokásos módon keleszd meg. (Ha van kenyérsütő géped, abban a legegyszerűbb megdagasztani, keleszteni.)
Ezután formázz hengert a tésztából, vágd 5-7 részre (attól függően, mekkora tölcsér formára fogod feltekerni. A gombócokat letakarva hagy még 15 percig kelni, majd egy-egy adagot sodorj hosszú kígyóvá, enyhén lapítsd ki, és a kürtős kalácshoz hasonlóan az előre elkészített olajjal bekent (azért ne tocsogjon) kúpokra tekerd fel.
Kend be a felvert tojással. Sütés előtt ízlés szerint beleforgathatod szezámmagba, nagyobb szemű sóba, mákba, hogy díszesebb, ízletesebb legyen.
180 fokra előmelegített sütőben kb.15-18 perc alatt süsd aranybarnára. Mielőtt kivennéd belőle a „sámfát” hagyd állni pár percig. Ha már kihűlt, töltsd meg ízlésed szerint zöldséggel, sült hússal, sajtkrémmel, stb.
Egy kiskanál mézet keverjünk össze két kiskanál mustárral és kenjük be vele a megsózott csirkemellet. Egy kiskanál olívaolajon süssük ki, majd hagyjuk hűlni, amíg felszeleteljük a...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tepsit terítsd be a sütőpapírral, majd rakd rá a kenyeret, A tojást felvered, hozzáadod a tejfölt, majd jól keverd el, aztán tegyél bele mindent, amit előkészítettél. Ezt kanalaz...
Elkészítési idő: 15 perc Nehézség: Könnyű
1. A tojásokat keményre főzzük. A húst a fokhagymával, vöröshagymával együtt ledaráljuk. Hozzáadjuk a beáztatott és jól kinyomkodott zsömléket, vagy kenyeret, a tojást, a sót, a bo...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű