Sovány sertéscomb szeletek
bacon szalonna
kisebb, egész burgonya
1 fej vöröshagyma, 1 tv paprika, 1 kisebb paradicsom
2-3 ek libazsír
dijoni mustár, só, bors
A hús szeleteket egész vékonyra klopfoljuk
A hús pácolását előző nap mindenképpen el kell készíteni, hogy érlelődni tudjon, mert úgy lesz finom.
Tehát: bekenjük be a húsokat a mustárral és szórjuk meg kevés sóval és borssal. Fektessünk mindegyik szeletre 1-1 csík bacon szalonnát, rakjuk tálcára és folpackkal befedjük.
Másnap meghámozzuk a burgonyát, akkorákat, amilyen széles a hússzeletünk és annyit ahány van. A krumplira rátekerjük a szalonnás húscsíkokat, a végét egy fogpiszkálóval átbökjük úgy, hogy a krumpliba is belenyomódjon. A szokásos módon készítsünk egy finom, kevés vízzel felöntött pörköltszaftot és szépen sorban rendezzük el benne a göngyölegeket. Fedő alatt puhára pároljuk, időnként két villa segítségével megforgatjuk. Akkor jó, ha egy hústűt könnyedén át tudunk szúrni a krumplin. Amikor puha, pár kanál tejfölt adunk hozzá és összerázogatjuk a főzőedényt.
1. A csülköt a főzést megelőző este 2-3 liter vízben megfőzzük, levében hűlni hagyjuk, majd lefedve hűtőszekrénybe tesszük. A főzést megelőző este a szárazbabot annyi hideg vízbe á...
Elkészítési idő: 4 h Nehézség: Közepes
A húst kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk. A bacont csíkokra vágjuk, a hagymát felkarikázzuk, a sajtot lereszeljük nagylyukú reszelőn. Cserépedénybe (áztatás után), - nálam jénaiba...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Tedd a darált húshoz a két tojást, a przlit és a fűszereket. Keverd össze masszává. 2. Bélelj ki alufóliával egy tepsit. Tedd bele a darált húst úgy, hogy mindenhol egyenletes...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű