Hozzávalók 20 x 30 cm-es tepsihez:
25 dkg csokoládé (70 %-os)
20 dkg Vénusz sütőmargarin (v. vaj)
25 dkg barna cukor
3 db tojás (nagy)
4 dkg kakaó
12 dkg liszt
reszelt narancshéj (el is hagyható)
30 dkg eper
Az epret folyó víz alatt alaposan mossuk meg, majd csepegtessük le. Ezután ízlés szerint daraboljuk fel.
A csokoládét tördeljük bele egy edénybe, majd adjuk hozzá a margarint, és a barna cukrot. Ezután kevergetve olvasszuk fel, majd vegyük le a tűzről és hagyjuk egy kicsit hűlni.
Amikor már csak éppen langyos, keverjük hozzá egyesével az egész tojásokat. (mindegyik tojással keverjük alaposan össze a masszát)
Ezután szitáljuk hozzá a lisztet, és a kakaóport, majd fakanállal keverjük össze.
Az összekevert masszához adjuk hozzá a feldarabolt epernek a felét, majd óvatosan keverjük össze.
A tepsit béleljük ki sütőpapírral, majd öntsük bele az epres masszát, és egyenletesen simítsuk el. Ezután a maradék eperdarabokat szórjuk rá a massza tetejére, és egy kicsit ütögessük a tepsit az asztalhoz.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük 25 percig. Amikor lejárt a sütési idő, vegyük ki a sütőből nehogy nagyon kiszáradjon a tészta. A tepsiben hagyjuk kihűlni, majd ízlés szerint szeleteljük fel.
Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg a sütemény tetejét porcukorral és úgy kínáljuk.
A vajat felkockázom, a tejjel, vízzel, sóval és cukorral együtt egy vastag aljú lábosban felteszem közepes lángra, és lassan felforralom. A sütőt közben előmelegítem 200 fokosra. L...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
1. A tejben a teáskanál cukorral felfuttatjuk az élesztőt. A lisztben elkeverjük a porcukrot, elmorzsoljuk benne a vajat, hozzáadjuk a tojást, majd a felfuttatott élesztőt a tej...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A lisztet a sütőporral cukorral összekeverjük, a vajjal elmorzsoljuk, majd a tojássárgákkal és tejföllel összegyúrjuk. Kettévesszük a tésztát és folpackba csomagolva fél órár...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű