Családireceptkönyv.hu

Mézes mustáros pácolt csirke mell


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:



1 kg csirkemell filé
só, bors, curry
olívaolaj
20 dkg mustár
6-7 gerezd fokhagyma
10 dkg méz

Elkészítés:


Először a pácot készítjük el. A mustárhoz adjunk egy teáskanálnyi borsot, kávéskanálnyi curry port, hat vagy hét gerezd fokhagymát, a mézet, csipetnyi sót, és végül 4-5 evőkanál olívaolajat.
Az egészet alaposan keverjük el, majd hagyjuk állni.
Nagyon intenzív a pác, de sütés után enyhébb lesz majd, így nem kell tartani attól, hogy az ízek kárára megy az intenzitás.
A csirkemell filét vágjuk vékony szeletekre, vagy csíkokra (így nem szükséges klopfolni).
A hússzeleteket tegyük a pácba, és alaposan forgassuk bele.
Tegyük egy zárható edénybe a pácolt húst, és két napig érleljük a hűtőben. Minél tovább áll, annál omlósabb lesz a hús. Az igazi, ha négy-öt napig érleljük, de akkor kicsit több olajat használjunk.
Sütéskor a serpenyőben elég pár kanál olívaolajat hevíteni, mivel a pácolt húson is van olaj, így nem kell sok zsiradék alá.
Nagy lángon, hirtelen, öt perc alatt megsül a hús, és isteni pecsenye lesz belőle.
A fűszerek adagolása a páchoz tetszés szerint módosítható. A curryt vagy a borsot el is hagyhatjuk, amennyiben nem szereti valaki, de igazán ezekkel együtt lesz tökéletes az étel.
Tálalhatjuk rizzsel, de salátával is tökéletes.

Mézes mustáros pácolt csirke mell

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Szárnyas Ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Ananászos pulykamell
Ananászos pulykamell

A megtisztított pulykahúst felszeleteljük. Enyhén megsózzuk, lisztbe forgatjuk. Az ananász levét leöntjük. A sajtot lereszeljük. A serpenyőben felforrósított olajon a hússzeletek...

Elkészítési idő: 40 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Tejszínes-bazsalikomos csirkemell
Tejszínes-bazsalikomos csirkemell

A csirkemelleket megmossuk, lecsepegtetjük. Majd szeletekre vágjuk. Sózzuk, borsozzuk. A tejszínt felrakjuk főzni majd a bazsalikomot, és a sajtnak a felét belerakjuk. Forralásig...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Mustáros-fokhagymás mártásban sült csirkecombok
Mustáros-fokhagymás mártásban sült csirkecombok

Összekeverjük a mustárt, a tejfölt, az ételízesítőt, a borsot, a finomra reszelt fokhagymát és az olajat. A combokat bekenjük a vajjal, és belemártogatjuk a szószba. Tepsibe szoros...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk