30 db-hoz: 10-10-10 dkg fehér, tej- és étcsokoládé, 150 g sima liszt, 125 g teljes kiőrlésű liszt, 1 tk sütőpor, csipet só, 150 g vaj, 75 g nád kristálycukor, 1 tojás + 1 tojás sárgája
A csokoládékat vágjuk fel egészen kicsi darabokra. De arra figyeljünk, hogy ne porlasszuk, lényeges, hogy darabokban legyen a kekszben.
A liszteket keverjük össze a sütőporral, csipet sóval.
A vajat keverjük fehéredésig a cukorral, majd keverjük bele a tojásokat is.
Végül keverjük a vajas masszát a liszttel összeelegyített csokoládéba.
Először kanállal dolgozzuk össze a masszát, majd az utolsó mozdulatokat kézzel fejezzük be.
Pihentessük a tésztát 1 órát a hűtőbe.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
A tésztából formázzunk diónyi golyókat, amiket kicsit lapítsunk le, de ne nagyon vékonyra.
Az a lényeg, hogy kis puszedli formájúakra süljenek végül a kekszeink.
180 fokos sütőben 12 perc alatt süssük készre őket.
De 10 perc után már figyeljük a sütőt. Ha kezdenek barnulni a kekszek aljai, vegyük ki őket.
Az élesztőt felfuttatom a a cukros tejbe, a többi hozz hozzávalóval együtt összekeverem, hogy egy közepesen kemény tésztát kapjak. Letakarva 1 órát kelesztjük. Lisztezett deszkán...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: Közepes
1. A hozzávalókat összekeverjük. 2. Beleöntjük lisztezett, zsírozott tepsibe. 3. A tetejére rárakosgatjuk a meggyet. 4. Tűpróbáig sütjük. sütési hőfok: 180°C tepsi mérete:...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Előkészítjük a kész palacsintákat és előmelegítjük a sütőt 180C-ra. Közben elkezdjük készíteni a krémet. Egy edényben habosra keverjük a tojássárgájákat a porcukorral. A tojássárg...
Elkészítési idő: 60 perc Nehézség: Könnyű