A burgonyapüréhez:
1 kg burgonya
1 kiskanál só
5 dkg vaj
Az összeállításhoz:
3 evőkanál étolaj
6 db virsli
1 nagy fej hagyma - vörös
A tetejére:
5 db tojás (nagyobb, "L"-es méretű)
só
5 csipet bors - fehér (őrölt)
1 A burgonyát megpucoljuk, apró kockákra vágjuk és sós vízben puhára főzzük.
2 Közben a virslit karikákra vágjuk. A hagymát megpucoljuk, kockákra vágjuk és az olajon puhára pároljuk. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a virslit, és pár percig pirítjuk.
3 A megfőlt burgonyáról a vizet leszűrjük, hozzátesszük a vajat, összetörjük, majd hozzákeverjük a virslihez.
4 Egy tűzálló edényt vajjal vékonyan kikenünk, belesimítjuk a burgonyát, majd 5 mélyedést alakítunk ki a tojásoknak. Itt figyeljünk arra, hogy a mélyedés elég mély legyen, a tojás ne folyjon ki belőle, de nem is menjünk le az edény aljáig.
5 Egyesével a tojásokat a kis mélyedésekbe ütjük, kicsit sózzuk, borsozzuk, majd 200 C fokra előmelegített sütőben 45 percig sütjük.
6 Petrezselyemmel megszórva, savanyúsággal tálaljuk. Jó étvágyat!
Egyik lábosban kevés olajon megpirítom a kockára vágott hagymát és fokhagymát. Hozzáadom a darálthúst, egy kicsit együtt pörkölöm majd rádobom a kockára vágott paprikát és paradics...
Elkészítési idő: 90 perc Nehézség: Közepes
Kuktafazékban, az olajon megdinsztelem az apróra vágott vöröshagymát és fokhagymát, majd hozzáadom a rizst, zöldborsót és a felkockázott répákat. Megszórom ételízesítővel, pár perc...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A zsírt felforrósítom, beleteszem a kockára vágott húsokat,és a csontot. Sózom,borsozom, fedő alatt a saját levében párolom. A zöldségeket tisztítás után vékony karikára vágom....
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű