80 dkg szűzpecsenye
50 dkg gomba
1 vöröshagyma
1 zöldpaprika
1 paradicsom
só
őrölt bors
1 csapott evőkanál őrölt pirospaprika
2 evőkanál olaj
1,5 dl tejföl
1 teáskanál liszt
a tálaláshoz: főtt rizs, tejföl (elhagyható)
A húst rostjaira merőlegesen 12 vastagabb szeletre vágjuk. A szeleteket sózzuk, borsozzuk.
Olajat melegítünk, a hússzeletek mindkét oldalát megpirítjuk rajta. (Annyi húst teszünk egyszerre az edénybe, amennyi elfér egymás mellett. 2-3 percig sütjük mindkét oldalukat, aztán a szeleteket kivesszük, félretesszük. Ezt addig folytatjuk, amíg az összes hús
meg nem pirult.)
A visszamaradt olajban egy-két percig kevergetjük az apró kockákra vágott hagymát. Hozzáadjuk a szeletekre vágott gombát, megszórjuk a pirospaprikával, sózzuk, borsozzuk, beletesszük a kicsumázott paprikát és a paradicsomot (ezeket a főzés végén kivesszük). Amikor a gomba levet eresztett, visszapakoljuk a hússzeleteket is a fazékba. Ha kell, kis vizet öntünk rá, de csak annyit, hogy az étel ne égjen oda. Lefedjük, és addig sütjük-pároljuk, amíg a hús teljesen meg nem puhul. (A sütési idő rövid. A szűzérmék hamar megpuhulnak. Ha kell, közben pótoljuk az elpárolgó vizet.)
A tejfölt csomómentesre keverjük a liszttel.
Amikor a hús megpuhult, ráöntjük a lisztes tejfölt, és 5-6 perc alatt összeforraljuk. Ha kell, ilyenkor még utánízesíthetjük kis sóval, borssal.
A kész ételt rizzsel tálaljuk. Tálalásnál meglocsolhatjuk még egy kis tejföllel.
A tarját felszeleteljük és kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, a borssal ne spóroljunk (ha úgy érzed, elég akkor még szórj rá nyugodtan). A megpucolt krumplit és a vöröshagymát kariká...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
összedolgozod, majd golyókat csinálsz belőle, és belecsavarod mindjárt egy szál baconszalonnába. Ebből az adagból nekem 16 db lett, 200 fokos sütőben, 30 perc alatt készen van.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
1. A húst felszeleteljük, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. 2. Beleforgatjuk a lisztbe, majd forró zsírban mindkét oldalukat kissé megpirítjuk. A hússzeleteket kivesszük a z...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű