TÉSZTA
90 dkg főtt áttört burgonya (kihűtve)
30 dkg liszt
1 egész tojás
1 diónyi (kb.3dkg) vaj
1 csapott ek. cukor
1 csipet só
TÖLTELÉK
sárgabarack
kockacukor ( kisebb)
őrölt fahéj
BEFORGATÁS:
zsemlemorzsa
vaj
fahéjas porcukor
A burgonyát enyhén sós vízben feltesszük főni, leszűrjük, majd krumplinyomón áttörjük és hagyjuk teljesen kihűlni.
Hozzáadjuk a lisztet, tojást, vajat, cukrot, sót, és jól összegyúrjuk. A tészta állaga akkor jó, ha nem ragad a kézhez.
Egy nagyobb fazékban feltesszük a vizet forrni egy csipet sóval.
Lisztezett deszkán kinyújtjuk a tésztát kb. félujjnyi vastagságra, és egy nagyobb pohárral kiszaggatjuk. A leeső darabokat összegyúrjuk és kiszaggatjuk amíg el nem fogy a tészta.
A sárgabarackot kimagozzuk, és minden fél szembe egy kevés fahéjat és egy szem kockacukrot teszünk.
A tészta közepébe egy szem barackot teszünk és gombócot formálunk belőle. Először összecsípjük a széleit, majd két tenyér között gömbölyítjük. A gombócokat enyhén sós lobogó vízbe tesszük, és miután feljönnek a víz felszínére még 3-4 percet főzzük, hogy belül is jól megfőjön. Közben egy serpenyőben vajat olvasztunk és megpirítjuk benne a zsemlemorzsát. A kifőtt gombócokat a pirított morzsába forgatjuk. Tálaláskor fahéjas porcukorral meghintjük.
Ebből a mennyiségből kb. 40 db gombóc lesz, nekem kicsit kevesebb a nudli miatt. Fahéjas porcukorral meghintve tálaljuk.
A tésztát sós forró vízben kifőzöm. Nem teljesen, csak annyira, hogy kicsit maradhat roppanós is. Az Olasz úgy mondja, hogy al dente. A hagymát apróra vágom, kevés olajon megdinszt...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Elkészítése: A tojások fehérjét kemény habbá verjük, és apránként beledolgozzuk a búzadarát, ezután pedig a sóval, őrölt fehér borssal és finomra vágott tárkonnyal elkevert tojás...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Kifőzöm sós vízben a tésztát.Leszedem a káposzta külső leveleit.Nagy lyukú reszelőn lereszelem. Besózom. Kb 10-15 percig állni hagyom.Az olajat elkezdem melegíteni ,amikor forró ho...
Elkészítési idő: kb 1 óra Nehézség: Könnyű