20 dkg újkrumpli (apró szemű, személyenként)
4 dkg vaj
só ízlés szerint
0.5 dl víz
A csípős olajhoz személyenként számítva:
2 ek olívaolaj
1 teáskanál csípős paprikakrém (csapott)
1 gerezd fokhagyma (zúzott)
só ízlés szerint
fekete bors ízlés szerint (frissen őrölt )
1 kk fűszerpaprika (őrölt)
Az újburgonyákat alaposan megmossuk, és héjastól kevés vízzel, vajjal, sóval feltesszük, és lefedve pároljuk.
Közben az elpárolgó vizet pótoljuk, addig, míg meg nem puhul az újburgonya. A végén hagyjuk, hogy kicsit a vajon süljön.
Kivesszük egy lapos tálra a sült burgonyákat, és a nagyságuktól függően félbe vagy négybe vágjuk.
A fűszeres olajhoz valókat az őrölt paprika kivételével összekeverjük, és a burgonya párolásából, illetve sütéséből visszamaradt vajhoz adjuk. Felforrósítjuk, és hozzákeverjük az őrölt pirospaprikát, illetve rögtön belekeverjük a felkockázott burgonyát.
Addig sütjük, míg meg nem pirulnak az újburgonyák.
Késes daráloban aprítjuk és hozzáadunk meg 1 bögre darált mandulát olajos kézzel formázzuk. 200 fokon 30-35 percig sütjük.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A sütőt melegítsd elő 200 C-ra. A parázsburgonyákat alaposan mosd meg, és vágd őket félbe. A sütőlemezen kend el az olvasztott vajat. Egyenletesen szórd szét rajta a p...
Elkészítési idő: 35perc Nehézség: Könnyű