♥ HÚS:
2 nagy vagy 4 kisebb egész csirkecomb
6 dkg puha vaj
1 kis csokor friss rozmaring (a fele finomra vágva)
só
őrölt bors
1 egész fej + 1 gerezd fokhagyma
♥ BURGONYA:
30 dkg burgonya (tisztítva mérve)
4-5 evőkanál fűszeres vaj (a kész sült csirke alól)
só
♥ MÁRTÁS:
6 evőkanál kökénylekvár
1 kisebb lila hagyma
3-4 evőkanál fűszeres vaj (a kész sült csirke alól)
1 csipet só
méz (ízlés szerint)
A csirkecombot megtisztítjuk, enyhén sózzuk, borsozzuk, a bőrt fellazítjuk. A vajat kikeverjük a finomra vágott rozmaringgal, sóval, borssal, 1 gerezd reszelt fokhagymával, és a csirkecombok bőre alá töltjük. Egy tűzálló tálat kikenünk kevés vajjal, belefektetjük a combokat, a félbevágott fokhagymafejet és a megmaradt 2-3 rozmaringágat. Alufóliával lefedjük, és 200 fokra előmelegített sütőben 1,5 óra alatt készre sütjük. Ezután a fóliát levesszük, majd az ételt további 15-20 perc alatt aranybarnára pirítjuk, közben a kisült fűszeres vajjal locsolgatjuk.
Amíg a hús készül, a burgonyát kockákra vágjuk, és enyhén sós vízben megfőzzük. Leszűrjük, melegen tartjuk. A kész sült hús alól 4-5 evőkanálnyi fűszeres vajat serpenyőben felhevítünk, és aranybarnára pirítjuk rajta a burgonyát.
A mártáshoz a fűszeres vajat kis lábasban felhevítjük, megdinszteljük rajta a finomra vágott lila hagymát. Hozzáadjuk a lekvárt, a sót, ízesítjük mézzel, majd az egészet összefőzzük.
A húst a burgonyával és a kökénymártással kínáljuk.
A csikét nagyobb kockára vágjuk, majd a joghurttal, citrommal sóval és a tikka masala fűszerkeverék felével összekeverjük, 1 órára a hűtőbe tesszük. Forró grillserpenyőben megsütj...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Elkészítése: A hagymát, a zellert és a répát megtisztítjuk és felszeleteljük, egy kevés olajban a gombával együtt 2-3 percig dinszteljük, majd felöntjük vízzel és fűszerezzük. Köz...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Töltelék: 2- 3 áztatott zsemle , párolt gomba, csirke máj , sok petrezselyem, fokhagyma, majoránna, tojás, só, bors ! Ezt csirkébe , dagadóba bármibe töltöm. Más:Felét kaparo...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: Közepes