Családireceptkönyv.hu

Kávélikőr

Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:

2 dl + 1,5 dl víz
10 dkg őrölt kávé
40 dkg cukor
1 vaníliarúd
4 dl vodka vagy ízlés szerint

Elkészítés:

2 dl vizet és 10 dkg őrölt kávét felteszünk együtt a tűzre. Amikor felforr, egy kanállal visszakeverjük, majd újraforraljuk - ezt összesen háromszor tesszük meg. Amikor utoljára felforr a sűrű kávénk, levesszük a tűzről.

A kávéval egyidőben cukorszirupot készítünk. Ehhez cukrot és 1,5 dl vizet felteszünk egy edényben forralni. A vaníliarudat felhasítjuk, magjait kikaparjuk. A kikapart magokat az üres vaníliahüvellyel együtt hozzáadjuk a cukros vízhez, felforraljuk és sziruppá főzzük. Közepes tűzön, a forrástól számított kb. 10-15 perc alatt már elég sűrű szirupot kapunk.

A szirupot és a kávét összekeverjük, majd hűlni hagyjuk.

Amikor már szobahőmérsékletűre hűlt az édes, zaccos kávénk, hozzáadjuk az alkoholt, majd az egész keveréket üveg(ek)be töltjük (a vaníliahüvellyel együtt), és 2 napig érleljük. Nem szükséges hűtőbe tenni, a kamrapolc tökéletesen megfelel a célra.

2 nap után sűrű szövésű anyagon átszűrjük egy jól záródó üvegbe. A kész likőrt ekkor nyugodtan hígíthatjuk még további alkohol hozzáadásával, hogy a számunkra minél tökéletesebb ízt érjük el. Hűtőszekrényben tartjuk, mielőtt poharakba töltenénk, rázzuk össze az üvegben. Azonnal fogyasztható, de ha hagyjuk még néhány napig állni, nem fogjuk megbánni.

TIPP: ha szeretjük, a vodka egy részét cseréljük rumra, kellemes a kávéval.

Trükkök, tippek, praktikák:

♥ A fenti adagból nekem kb. 6,5 dl, sűrű, erős kávélikőr készül.

Kávélikőr

Kinek a kedvence ez a recept?

favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:

Italok,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Kitti
Banánturmix
Banánturmix

◾️A banánokat felkarikázzuk, és egy turmixgépbe pakoljuk őket. ◾️Hozzáadjuk a tejet, a zero vanillint és a citromlevet, majd összeturmixoljuk. ◾️Poharakba adagoljuk, és jól behűt...

Elkészítési idő: 10 perc
Nehézség: Nehéz
share
Avatar Szezám tej
Szezám tej

1.Az agavé szirup kivételével valamennyi hozzávalót tedd a Vegital készülékbe, töltsd fel vízzel a MAX jelzésig, és indítsd el a ganonatej/száraz programot. 2.Szűrés után keverd b...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Fogyókúrás vitaminital
Fogyókúrás vitaminital

Turmixgépben jól összedolgozzuk a hozzávalókat. Ha túl pépes, tegyünk több vizet hozzá.

Elkészítési idő: 5 perc
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk