1 kg káposzta
12 db savanyított káposztalevél
0.5 kg darált sertéshús
0.5 kg darált marhahús
20 dkg füstölt darált hús
0.5 kg plé oldalas
0.5 csomag gersli
6 gerezd fokhagyma
2 db közepes nagyságú vöröshagyma
1 csapott evőkanál pirospaprika
2 evőkanál zsír
2 kanál liszt
6 szelet császár vagy füstölt szalonna
só, bors
tejföl
A savanyú káposztát nem szoktam átmosni.
Az apró káposztát a tál aljára helyezzük, rádaraboljuk a plé oldalast, majd a 3 féle húsból, fűszerekből, apróra vágott fokhagyma és vöröshagymából, egy kanál zsírból jól összekevert tölteléket a lapukba töltögetjük, majd azt is a tálba helyezzük. Az evőkanál zsír akkor szükséges, ha nem elég zsíros a hús, mert különben kemény lesz a gombóc, sőt 1 kis melegvizet is önthetünk a töltelékbe, ha keménynek találjuk.
Aki rántással szereti, a maradék 1 kanál zsírból, 1 fej hagymából és 2 gerezd fokhagymából, csipet sóból, zsemle színűre pirított rántást készít, ezt annyi vízzel önti fel, hogy ellepje a gombócokat, de csak annyira, hogy rá tudjuk tenni a szalonna csíkokat.
Majd a tetejével lezárt tálat sütöbe helyezzük, középre és egy vízzel töltött tepsit helyezzünk a sütő aljába. Ügyeljünk arra, ne párologjon el, amíg kész nincs az étel, mert megéghet. Közepes lángon kb. másfél óra. Majd tejföllel tálaljuk ízlés szerint.
A csirke hús darabokat megpucolom, lemosom folyó víz alatt, tetszés szerint elvágom, és hideg vízbe rakom addig, amíg elkészítem a pörkölt alapot. Az olajat beleöntöm egy fazékba,...
Elkészítési idő: 15-20/perc Nehézség: Könnyű
A darált húst egy edényben jól összedolgozzuk a tojással, fúszerekkel, majd a prézlivel. Kis gombócokat formálunk a masszából és kicsit megolajozott tepsire rakjuk őket. 150 fokon...
Elkészítési idő: 40 perc Nehézség: Könnyű
Babot egy éjszaka áztat, majd leszűr. Hideg vízben, hogy ellepje, a babot és a hús(oka)at feltesz főni 30-40 percre.Az elején bele a kocka vhagymát, babért, borsot. A sót a végén (...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű