1,5 kg bőrős-csontos hosszúkaraj, egyben
2 dl fehérbor
2 rozmaringág
só
őrölt bors
a töltelékhez:
20 dkg darált sertéshús
kevés répa
kevés füstölt szalonna
1 kis vöröshagyma
1/2 zöldpaprika
1 kis csokor petrezselyemzöld
só
őrölt bors
A töltelékhez a megtisztított répát lereszeljük, a szalonnát, a hagymát és a paprikát pici kockákra vágjuk, a petrezselymet felaprítjuk. Mindet a darált húshoz adjuk, majd sóval és borssal ízesítjük.
A megmosott, szárazra törölt húst sózzuk, borsozzuk, a bőrét sűrűn bevagdossuk, és a vastagabb végű csontjára fektetjük. Felülről, a bőre alatt 1 centivel bevágjuk kb. a feléig. A nyílásba töltjük a masszát, majd a töltött húst erős cérnával vagy speciális kötözővel több helyen átkötjük. Magas falú tepsibe vagy sütőtálba helyezzük. 2 dl bort öntünk alá, mellé tesszük a rozmaringot, majd lefedve, 180 fokra melegített légkeveréses sütőben kb. 2-2,5 órát sütjük. Fél óránként megnézzük, a szaftjával meglocsoljuk; ha szükséges, a folyadékot pótoljuk.
Amikor a hús már puha (húshőmérővel vagy hústűvel ellenőrizhetjük), akkor lefedés nélkül, 15-20 perc alatt enyhén körbesütjük. A sütőből kivéve fél órát pihentetjük, majd a csontját eltávolítva szeletekre vágjuk.
Tetszés szerinti körettel fogyasztjuk. Melegen vagy hidegen is tálalhatjuk.
A húst egyforma vékony csíkokra vágjuk, Megsózzuk és 10 percig állni hagyjuk. Közben a tojásokat habosra felverjük, összekeverjük a liszttel, a tejjel, a reszelt sajttal, az apróra...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A húst alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük, és vékony csíkokra vágjuk. A hagymát apró darabokra vágjuk, a paprikát, paradicsomot szintén apróra vágjuk. A szalonna bőrét levágjuk, é...
Elkészítési idő: 90 perc Nehézség: Közepes
A húsokat két evőkanál vízzel és egy negyed reszelt vöröshagymával ledaráljuk. Hozzákeverjük a maradék apróra vagdalt hagymát, sóval, borssal, paprikával ízesítjük. Egy órára hűtőb...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű