50 dkg lencse
15 dkg kolozsvári szalonna
2 fej hagyma
1 szál füstölt kolbász
0,5 – 1 l alaplé (húsleves)
1 kis doboz sűrített paradicsom
só, bors, kakukkfű, rozmaring, bazsalikom
A lencsét előző este beáztatjuk, de ha elfelejtettük, akkor meleg vizet rátöltve másfél óra alatt szépen átázik.
A szalonnát és a hagymát kockára vágjuk, a kolbászt karikára. Kanálnyi zsiradékon kiolvasztjuk a szalonnát, majd megpirítjuk rajta az apróra vágott hagymát. Rádobjuk a kolbászkarikákat, kissé azt is megpirítjuk. Felöntjük
az alaplével és beletesszük a lencsét. Annyi vízzel egészítjük ki, hogy két ujjnyira ellepje a lencsét. Megfűszerezzük és csendesen főzzük 20-30 percig. A lencse sokkal hamarabb megpuhul, mint a bab, ezért rendszeresen nézzünk rá, nehogy szétfőzzük. A főzeléknél hígabb, a levesnél sűrűbb legyen, hogy eredményesen kúrálja esetlegesen másnapos gyomrunkat.
A lágyabb ízek kedvelőinek tejfölt is készítünk az asztalra, de anélkül az igazi.
♥ apró szemű fehér babból is megfőzhetjük, úgy is nagyon finom lesz.
♥ Ha van maradék főtt, füstölt húsunk, azt is belekockázhatjuk, de a sok kolbász miatt amúgy sem érezzük üresnek.
virsli-tésztát bele szúrom+vízbe megfőzőm. Spagetti alapot megcsinálom és mindent összekeverek :)
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A vöröshagymát apróra vágjuk, olajon üvegesre pirítjuk és utána rátesszük a karikára vágott lángolt kolbászt és az előző este beáztatott és darabokra vágott füstölt húst, ami lehet...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: Közepes
A bacont csíkozd vagy kockázd fel. Tedd egy serpenyőbe, és pirítsd meg. A krumpli héját kapargasd le, mosd meg, vágd kisebb kockákra, majd kevés olívaolajon párold öt percig. Ha sz...
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: Könnyű