Családireceptkönyv.hu

MASCARPONÉS-TEJSZÍNES TÚRÓTORTA


Írta:

Elk. idő: 2,5 óra
Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


Piskóta: 6 tojás, 18 dkg porcukor, 18 dkg liszt, 6 ek. víz, ½ dl olaj, 1 sütőpor

Krém: ½ kg túró, 25 dkg mascarpone, 2 dl hűtött Hulala tejszín, ½ citrom reszelt héja, ízlés szerint cukor (kb. 10 dkg-ot tettem bele), 2 db habfixáló

Elkészítés:


A sütőt 180 °C-ra előmelegítjük. Egy kapcsos, 24 cm-es tortaformát kizsírozunk. Az aljába sütőpapírt terítünk, az oldalát liszttel beszórjuk.

A piskótához a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét a cukor felével kemény habbá verjük. A tojássárgákat a maradék cukorral habosra keverjük, majd felváltva a vizet és a sütőporral elvegyített lisztet 2-3 adagban hozzákeverjük. Végül elkeverjük az olajjal. A tojáshabot szintén 2-3 részletben óvatosan beledolgozzuk. Az előkészített formában 50-55 percig sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük. Ha kicsit púpos lenne a teteje sülés után, úgy fordítsuk rácsra a hűléshez, hogy a teteje legyen alul.

A krémhez a túrót botmixerrel krémesítsük. Keverjük el a mascarponéval, ízlés szerinti cukorral, reszelt citromhéjjal és a kemény habbá vert tejszínnel. Mivel nem akartam vajas krémet, ezért hogy biztosan formálható legyen, ezért tettem bele a habfixálókat.
A kihűlt piskótát 3 lapra vágjuk. Az alsó és középső lapra kenjük a krém 1/4-1/4 részét. A maradék krémet elfelezzük és a felével a torta tetejét és oldalát is bevonjuk. Az oldalát fogazott habkártyával körbehúzzuk. A tetejére helyezzük a tortaostyát. A maradék krémet ételszínezővel a kívánt árnyalatúra színezzük és habzsákba töltve, csillagcsővel körben kidíszítjük.

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Torták,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Narancsos túrótorta
Narancsos túrótorta

A piskótához minden hozzávalót készítsünk elő: A lisztet, kakaót és a sütőport keverjük össze. A tojássárgáját, az olajat, a tejet és a cukrot egy külön tálban keverjük homogén...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Bory mama
Túrótorta
Túrótorta

3 tojásból piskótát sütünk a szokásos módon. a fentieket összekeverni majd 10 gr. megáztatott zselatint /elkészítve a szokásosan/ hozzáadni. 5 dl tejszínt habbá verjük és hozzá...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Krilla
Epres sajttorta
Epres sajttorta

A sajtkrém elkészítésével kezdjük, jó ha van ideje megdermedni :) Ez nem más, mint az általam készített cukkini krémsajt amit ebben az esetben tényleg csak csipet só kerül és nem k...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk