Nagyon aranyos volt, még fázisfotókat is küldött, hogy ne kelljen sokat írnom és magyaráznom a virágok, vagy masnival ellátott ajándékcsomag - ki minek látja - formázását. Egyszerűen csak nézzétek végig a képeket. :)
Nem sok minden kell hozzá, mindössze egy, vagy két csomag leveles tészta, attól függően, hogy hány darab sütit szeretnétek készíteni, kevés liszt, némi lekvár, porcukor, sodrófa, derelye (vagy pizza) vágó, sütőpapír, tepsi és előmelegített sütő.
Juditnak 1 csomag, vagyis 50 dkg tésztából az alábbi képen látható mennyiség készült el.
A felengedett leveles tésztát gyengén lisztezett felületen vékonyra nyújtjuk, derelyevágóval szabályos négyzet alakokat vágunk belőle. A fenti fotón látható módon a szélektől kissé beljebb bemetsszük, majd lekvárt kanalazunk a tészta közepére és az átlós sarkakat felhajtjuk majd összecsípjük.
A lekváros tésztákat sütőpapírral bélelt tepsibe vagy sütőlapra rendezzük és 180 fokra előmelegített sütőben rövid idő alatt aranysárgára sütjük.
Porcukorral meghintve kínáljuk.
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk annyi tejjel, hogy jól nyújtható tésztát kapjunk. 4 cipóra osztjuk, tepsi hátán egyenként, 200 fokra melegített sütőben, kb 10 perc alatt kisütjük...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Ha elkészült, a 7 tojás sárgájából és 30 dkg porcukorból készült krémmel leönteni, majd visszatenni a sütőbe, de már nem kell sütni! (Erre azért van szükség, hogy előbb megszár...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A sütőt melegítsük elő 170 fokra, majd a hozzávalókat, a tortadara kivételével, jól keverjük össze. Ha ezzel elkészültünk, akkor mehet hozzá a dara is. Azért fontos, hogy utoljára...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű