kb. fél kg liszt, a lisztnek egyharmada búzadara, 3-4 egész tojás, ízlés szerint só, tej, és még egy jó nagy kanál zsír kell hozzá. Étkezéskor megszórhatjuk egy kevés cukorral, tehetünk rá bármilyen lekvárt és ihatunk hozzá tejet.
A hozzávalókat annyi tejjel keverjük össze, hogy igazán sűrű, nehezen önthető masszát kapjunk. Vagyis inkább csak kanállal tudjuk kikaparni a tálból.
Egy lábosba feltesszük a zsírt, miután elolvadt beletesszük a sűrű masszát és szinte állandóan kevergetjük, mozgatjuk. Lassan kezd egybeállni, illetve sülni az alapanyag. Majd egy idő után látjuk, hogy egyre jobban morzsálódik, és egyben pirul is. Miután megkóstoltuk és nem érezzük, hogy nyers, ragadós lenne, elkészültünk vele.
Fogyasztás előtt meghintjük kristálycukorral, tehetünk rá lekvárt, illetve fogyaszthatjuk tejjel is.
A királyok eledelének is hívták. Az osztrákok csak Kaiserschmarrn néven illetik, bár a tésztája alapvetően édesebb, mint a sváb császármorzsa esetében.
A tojásokat kikeverem a cukorral olyanra, hogy a cukor már ne ropogjon, apránként hozzáadom az étolajat és a tejet, ezzel is keverem picit és a végén kerül bele a liszt és a sütőpo...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
Krém: - 3 dl tejben a szokásos módon vaníliapudingot főzünk - ízlés szerint cukor és 1 cs vanília - 20 dkg Rámával habosítjuk - 1 egész narancsot kockáztam bele,ment a leve i...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Elkészítése: Az ostyalapokat nedves konyharuha közé tesszük puhulni, de nem eláztatni. A kekszet ledaráljuk. A tejet, cukrot, van.cukrot, margarint felforraljuk, ( addig amíg mind...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű