bő 1 kg burgonya
4 evőkanál olaj
só, őrölt bors
10 dkg házi füstölt kolbász
1 nagy fej vöröshagyma
50 dkg darált sertéshús
2 dl főzőtejszín
1 teáskanál mustár
1 nagy csemegeuborka
1 kis csokor petrezselyemzöld
Vagy azt a nevet is adhatnánk neki, hogy kétserpenyős egytál. :) Két serpenyőben készül ugyanis, egyikben pároljuk-pirítjuk a krumplit, a másikban pedig pirítjuk a kolbászt és darált húst, aztán összekeverjük és kész is. Ennek az egytálételnek a fotogenitása fordított arányban áll a finomságával: nem túl mutatós a fotókon, viszont nagyon-nagyon finom. A kerti munkából ezzel a finomsággal vártam a fiúkat ebédre, jó döntés volt, megnyalták utána mind a tíz ujjukat. :) Sok sikert hozzá!
A burgonyát megtisztítottam, meghámoztam, kb. centis kockákra vágtam és váltott vízben többször átmostam.
3 evőkanál olajat felhevítettem, rátettem a jól lecsepegtetett burgonyakockákat, sóztam és borsoztam, majd fedő alatt kis lángon párolni kezdtem.
A füstölt kolbászt és a hagymát apró kockákra vágtam.
A maradék olajon átpirítottam a kolbászkockákat, majd hozzáadtam a darált húst és a hagymát.
Ízesítettem kevéske sóval és a hús puhulásáig pirítottam, időnként megkeverve.
Amíg a hús és a krumpli puhult, apró kockákra vágtam az uborkát, és a mustárral együtt elkevertem a tejszínben.
Végül a puha húshoz hozzáöntöttem a pikáns tejszínt, egyet forraltam még rajta, majd ezt a húsos mártást ráöntöttem az időközben megpuhult-megpirult burgonyakockákra, és óvatosan összeforgattam.
Aprított petrezselyemzölddel meghintve tálaltam.
A húst mosd meg, törölgesd meg, és vágd fel körülbelül másfél centis kockákra. A vöröshagymát hámozd meg, aprítsd fel, és zsiradékon pirítsd aranybarnára. Add hozzá a feldarabolt p...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A pác hozzávalóit rakd egy tálba, és kanállal jól keverd össze, majd nyomd bele a fokhagymagerezdeket is. A megmosott húst szeleteld fel két-három ujjnyi csíkokra, és forgasd a pá...
Elkészítési idő: 4 óra 45 perc Nehézség: Közepes
A húst közepes tárcsán ledaráljuk, hozzáadjuk a hozzávalókat ilyen sorrendben: Rákenjük a foghagymát, rászórjuk a köményt, majd a paprikát, végül a sót! Az összes hozzávalóval jól...
Elkészítési idő: 1 ora Nehézség: Könnyű