Galuska:
25 dkg túró,8 dkg liszt, 2 tojás, kettéválasztva , 4 dkg búzadara, 2 dkg cukor
Meggyszósz
1/2 kg meggy, kimagozva , 3 dkg cukor , 2 dkg vaj , 1 ek. keményítő , csipet fahéj, 1 dl főzőtejszín
friss mentalevél
Első menetben a tésztát érdemes összedolgozni, a tojásfehérje kivételével, és a hűtőben pihentetni.
Nem kell neki sok, annyi pont elég, amíg a gyümölcsszósz elkészül.
Az pedig nem sok idő, a cukrot kissé megolvasztottam, rádobtam a meggyet, fahéjat, kicsit kevergettem, amíg levet nem engedett. Akkor még adtam neki 2 percet, nem kell ronggyá főzni, és nálam akkor került bele a menta.
A keményítőt feloldottam folyósra főzőtejszínnel,gyors kevergetés közben hozzáadtam a meggyhez és már le is kapcsoltam a lángot. A mentát kiszedtem, a vajat belekevertem, félretettem hűlni .
Aztán felvertem a fehérjét, óvatosan beleforgattam a túrós masszába, vizet forraltam, enyhén sóztam.
Amikor már jól forrt a főzővíz, kanállal galuskákat szaggattam bele a tésztából és miután felúsztak a víz tetejére, még kb. 2 percig főztem.
Érdemes egyet kihalászni és kettévágva megnézni, átfőtt-e a közepe is.
Aztán a kész galuskák mellé kanalazzuk a meggyet és már lehet is enni.
Egy lábasban olajat melegítünk (épp ellepje az alját). A darált húst ráborítjuk. Kevergetjük, pirítjuk, amíg nem fehéredik ki. Paradicsomszószt öntünk hozzá. Sózzuk, borsozzuk, ore...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű
Az élesztőt a langyos, cukrozott tejben felfuttatom. Az 50 dkg lisztet egy nagy tálba szitálom, hozzáadom a két tojássárgáját. a sót Annyi langyos tejjel dagasztom be, hogy közepe...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
Elkészítése: a tejet a vajjal és egy csipet sóval felmelegítjük. Ha a vaj felolvadt, beletesszük a lisztet és addig keverjük folyamatosan, míg a tészta el nem válik az edény falátó...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű