6 tojás,
30 dkg porckor,
1,5 dl víz,
1,5 dl olaj,
37 dkg liszt,
1 cs.sütőpor,
2 púpozott evőkanál kakaó.
A 6 tojássárgáját habosra keverni a 25 dkg porcukorral, folyamatos keverés mellett belecsorgatni a langyos vizet és langyos olajat, majd belekeverjük ha lehet robotgéppel a sütőporos lisztet. /vagy fakanállal/ A kikevert tésztát 2 felé osztod 1-1 tálba. Az egyik felébe teszed a kakaót.
Felvered a tojás fehérjét keményre, azt is elfelezed /az egyik fele lehet kicsit több, ezt a kakaós masszához kevered, a másikat a sárga masszához óvatosan.
Tortaformába töltöd így: /én a tortaforma aljába és oldalára sütőpapírt teszek, de lehet olajozni és lisztezni is./
A tortaforma közepére csurgatsz 1 evőkanál világos masszát, majd ennek a tetejére 1 evőkanál kakaós masszát. Nem simítod el, csak csurgatod. Tovább is ugyan úgy kell, tehát megint csurgatsz 1 evőkanál sárgát, majd 1 evőkanál kakaós, és ezt addig csinálod míg el nem fogy.
Tehát egymás tetejére csurgatod a sárga és kakaós masszákat, de nem simítod el, majd azok sütés közbe összefolynak, így lesz zebrás. 190 fokra előmelegítve a sütőt, 170 fokon kb 1 és 1/4 órát sütöd. /Tűpróba/ Rácson hagyd kihűlni
A tojások fehérjéből kemény habot verünk. A sárgáját kikavarjuk a cukorral, hozzáadjuk a lisztet és a sütőport is, mikor már összeállt, belekeverjük a vizet és összedolgozzuk a toj...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A kekszet összetörjük és egy tálba tesszük, hozzáadjuk a cukrot, a szoba-hőmérsékletű vajat és a tejszínhabot, majd robotgéppel összedolgozzuk. A kakaót elkeverjük a tejjel és ezt...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A sütőt előmelegítjük 170 fokra. A lisztet, a sót, a szódabikarbónát és a sütőport összevegyítjük. A vajat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tojást, a kardamomot, végü...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű