Ez most nagyobb adagban készült, mert mintha éreztem volna, hogy finomra sikerül.
80 dkg csirkemell
20 dkg darált sertés hús
1,5 dl hideg víz
2 evőkanál kemény zsír
2 teáskanál só
1 kávéskanál fehér bors
1 kávéskanál fokhagyma só
A csirkemellet feldaraboltam és a késes aprítóba rakom, alaposan pépesíteni kell, semmiképpen nem elég darálni, az aprítóban a pé elég hamar feltud melegedni, ezért használunk hideg vizet, én úgy szoktam , hogy a fűszereket is bele rakom a vízbe, és alaposan elkeverem benne, a péphez teszem a zsírt, egybe járatom az aprítóval, ekkor kapja meg a vizet a fűszerekkel, alaposan pépesre forgatom a géppel, majdnem folyós legyen az állaga, ekkor egy tálba szedem, és belegyúrom a darált húst is, ... alaposan egybe keverem,majd a masszát a sonka présbe rakom... lezárom és 24 órára hűtőbe rakom.
A 24 óra letelte után egy nagyobb fazékba állítom a prést és 80 fokon 2,5 órát abáltam, majd hideg vízre tettem és a préssel együtt lehűtöttem, ezután még egy éjjelre a hűtőbe raktam a prést benne a finomsággal.. másnap reggel vettem ki belőle, gyakorlatilag ez az jelenti amíg hűlt addig is a présben volt, így egy nagyon jó állagú felvágott lett belőle..
A húst megmossuk és átkenjük a fűszerekkel. A répát megtisztítjuk és hosszú csíkokra vágjuk, majd kivajazott hőálló edénybe tesszük. Erre kerül a hús. Rászórjuk a fokhagymagerezdek...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A csirkemellet felszeleteljük úgy, hogy nagyobb érméket kapjunk, sózzuk, borsozzuk. Az almákat kettévágjuk, magházát kivágjuk és felszeleteljük. Közepes tepsit vagy jénai tálat kio...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű
A makarónit sós vízben kifőzzük. Az olajon megpirítjuk a hagymát, a pirospaprikát és az apróra vágott csirkemellet, kevés paradicsomlével addig párolunk, míg puha nem lesz. Megs...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű