Fél liter liszthez 7 tojásszék (sárgája), 2 deci tejszín, kis só, 2 evőkanál tört cukor, 3 kanál olvasztott vaj, 1 kanál rum, 2 deka élesztő veendő.
Előtte való nap meleg kályha közelébe állítjuk a fánkhoz szükséges kellékeket. Másnap a lisztet melencébe (veidling) tesszük és az élesztőt egy kis cukros, langyos tejben előbb megáztatva, kis liszttel összekeverjük és meghagyjuk kelni. Ha feljött, a liszthez keverjük. Ugyanekkor tojást, cukrot, olvasztott vajat, rumot a langyos tejhez elegyítjük és a liszthez téve, új fakanállal erősen lekeverjük a tésztát többedmagunkkal, mert fáradsággal jár. Addig keverjük, míg szép sima lesz, hólyagokat és vet és a kanálról leválik. A fánk sikerültéhez sokban hozzájárul a tészta erős lekeverése.
A lekevertet a melencében meleg kályha közelébe állítjuk, huzattól mentes helyre. Letakarjuk meleg ruhával és kelesztjük, míg látjuk, hogy jól feljött, de el nem kelt, ami körülbelül 1 1/2 óra alatt szokott beállani. Ekkor a melegített gyúródeszkát jól meglisztezzük, a tésztát ráborítjuk és lisztezett sodrófával kissé egyenlőre nyújtva két ujjnyi magasságra kiszaggatjuk fánkszaggatóval és egy másik deszkára finom ruhát borítva, arra helyezzük a fánkokat. Újra megkelesztjük fél óra hosszáig.
Időközben egy sekély lábosban három ujjnyi zsírt olvasztunk és ha forró, a fánkokat megfordítva beletesszük, nem sokat, hogy össze ne érjenek. Sütés közben a lábost kissé mozgassuk, hogy a fánkok gyorsabban felemelkedjenek. Födőt teszünk rá és ha sisteregnek,
levéve a födőt, fánkszedő kanállal másik felére fordítva, födő nélkül pirítjuk. Itatóspapírra, szitára tesszük, onnan tálba és tört cukorral meghintve, forrón beadjuk.
A sikerült fánknak pántlikája van, magas, könnyű és foszlós. Azért vigyázzunk a következőkre: addig ne süssük, míg meg nem keltek, csak akkor tegyük a zsírba, ha az jól áthevült, vagyis sistereg, ha a fánkot belerakjuk és csak annyit süssünk egyszerre, hogy egymáshoz ne érjenek. Az utolsó csöppig nem lehet kimérni a hozzáöntendő tejet, mert a liszt szárazságától függ, mennyit iszik fel. Inkább kemény legyen a tésztája, mint lágy. Ha a zsírban igen hirtelen pirulnak a fánkok, egy kis hideg zsír adandó hozzá.”
(kép: 4help.ro)
A lisztet a cukorral, a tejföllel, a Ramával, és a tojássárgával, valamint a sütőporral összegyúrjuk, majd 3 részre osztjuk. .A tésztát egyenként kisodorjuk, majd a diós habbal me...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
Elkészítés: Az összemorzsolt élesztőt a langyos tejben a mokkáskanál cukorral felfuttatjuk. Egy tálba szitáljuk a lisztet és a puha, szobahőmérsékletű vajjal alaposan összedolgo...
Elkészítési idő: 1óra Nehézség: Közepes
A kókuszreszeléket kávé darálóban, vagy késes aprítóban finomabb szemcséjűre őröljük, összekeverjük a konjac liszttel. A tojásokat kettéválasztjuk. A sárgáját a vízzel kihabos...
Elkészítési idő: 1,5őra Nehézség: Könnyű