60 dkg sertéskaraj (csont nélkül)
3.2 dl száraz fehérbor
2 db vöröshagyma
3 evőkanál olívaolaj
só, frissen őrölt bors
50 dkg újkrumpli
2 evőkanál frissen aprított zsálya
8 szelet prosciutto
A 1,5 cm vastag szeletekre vágott hús széleit egy kés hegyével megszurkáljuk, majd a hússzeleteket (anélkül, hogy átfednék egymást) egy edénybe fektetjük, ráöntjük a bort, és szobahőmérsékleten marináljuk, míg a többi hozzávalót elkészítjük.
A sütőt előmelegítjük 220 °C-ra. A karikára vágott hagymát meglocsoljuk 1 evőkanál olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk, majd óvatosan átforgatjuk, és egy sütőpapírral kibélelt tepsibe rendezzük.
A maradék olívaolajat a hagymához használt edényben
összeforgatjuk a karikára vágott újkrumplival és a zsályával, sózzuk, borsozzuk, majd ezt is a tepsibe rendezzük, és sütőben 15 percig sütjük, míg a burgonya széle pirulni nem kezd.
A húst a borból kivéve szárazra töröljük, majd sózzuk, borsozzuk, és elrendezzük rajta a sonkaszeleteket. Ezután a hagymás krumplira helyezzük, 12-15 percig együtt sütjük, majd 5-10 perc pihentetés után tálaljuk.
■ A kelkáposzta torzsát kivágjuk, majd forró sós vízbe tesszük és leveleire szedjük (ahogy fő a káposzta, úgy jönnek le könnyen a levelei). ■ Ha kihűlt, a vastag ereket levágjuk a...
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: Közepes
1. Az ananászkarikákat kiemeljük a léből, élükre állítva szűrőtálba támasztjuk, jól lecsepegtetjük, majd papírkendővel felitatjuk róluk a nedvességet. A sonkaszeleteket vékony csík...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A darálthúst a sajttal, tojással, sóval és borssal jól összegyúrjuk. Ezután gombócokat formálunk belőle, amit morzsával megszórt deszkán a kívánt nagyságúra nyújtjuk. Majd a szokás...
Elkészítési idő: 1,5 Nehézség: Könnyű