Családireceptkönyv.hu

Tormás palacsinta


Írta:

Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:



10 dkg liszt
másfél teáskanál sütőpor
fél teáskanál só
2,5 dl tej
1 db tojás
1 evőkanál frissen lereszelt torma
3 ág bazsalikomlevél
3-4 evőkanál olívaolaj

Elkészítés:


Öntsük a lisztet egy keverőtálba, szórjuk rá a sütőport és a sót. Üssük hozzá a tojást, tegyük bele a lereszelt tormát és a vékony csíkokra felmetélt bazsalikomlevelet. Adjuk hozzá a tejet, majd habverővel keverjük sima tésztává.

Csorgassunk egy evőkanálnyi olívaolajat egy nagy serpenyőbe, forrósítsuk fel, majd evőkanállal tegyünk egymástól kis távolságokban két kanálnyi kerek halmokat. Kis lángon süssük két percig, majd lapátkanállal fordítsuk meg, és a másik felét is süssük két percig.

Lávaköves grillsütő öntöttvas platniján is elkészíthetjük.

Fogyaszthatjuk önállóan reggelihez, de tejföllel megkenve, majd füstölt lazaccal vagy kaviárral megpakolva készülhet belőle nagyszerű vendégváró étel is.

Trükkök, tippek, praktikák:


Pillanatok alatt elkészíthető sós palacsinta, amivel felvillanyozhatod a reggelid. Krémsajt, túrós, zöldséges kence, amit rákenhetsz. Igazi különlegesség a reggeliző asztalon.

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Köretek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Sajtos golyók
Sajtos golyók

A túrót, a vajat meg a sajtot villával összedolgozzuk, és belekeverjük a tört fokhagymát, az apróra vágott kaprot meg petrezselyemzöldet. Vizes kézzel kis gömböket formálunk belőle...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Párolt Vörös káposzta
Párolt Vörös káposzta

4 fej lila hagymát olajon megpárolok, adok hozzá sót, borsot, kömény magot, majd 4-6 evk cukrot, kicsit karamellizálom, majd felöntöm annyi vízzel hogy a káposztán túl érjen 2-3 uj...

Elkészítési idő: kb 1-2 óra :)
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Sajtos lapcsánka
Sajtos lapcsánka

A nyers krumplit lereszeljük, ételízesítővel, borssal megszórjuk, és hagyjuk állni kicsit, hogy levet eresszen. Belekeverjük a lereszelt fokhagymát, hagymát, a tojást, a petrezsel...

Elkészítési idő: 60perc
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk