Legalább 35%-os tejszín
A jól kiköpült vaj nem kemény a hűtőben sem.
Három deci friss, házi tejszínt lehetőleg fém keverőtálba öntünk, és elektromos habverővel a legerősebb fokozaton verni kezdjük. Először szépen felhabosodik, majd eléri a tejszínhab állagot, de ne gyengüljünk el, a vaj a cél, verjük tovább. Folyamatosan mozgassuk a habverőt a tálban ide-oda.
Néhány perc múlva a tejszínhab széttöredezik, csomósodni kezd, majd a csomók egyre szilárdabbak lesznek, és megjelenik a tál alján a víz. Amikor a vizet már úgy ki lehet önteni a tálból, hogy a zsír nem mozdul, elkészültünk. A folyadékot leöntjük, a kész vajat tégelybe kanalazzuk, és kész is vagyunk.
Fűszervaj
Tízdekányi puha vajat villával áttörünk, majd tetszőleges szárított és zöldfűszereket szórunk bele. Alaposan összekeverjük és fóliába csomagolva hűtőben tároljuk. Pirítós kenyérre vagy egy szelet natúran sült húsra olvasztva, fantasztikus íze van. Mi most snidlinget és fokhagymát használtunk. De remek a tárkony-citromhéj párosítás, vagy a kapor-snidling, mehet a bors és a nagyon finomra vágott zöldhagyma, bármi ami a szívünknek kedves.
Összedolgoztam. Kicsit pihentettem (10-15 perc). Kiborítottam, kicsit meggyúrtam és cipót formáltam belőle. Előmelegített sütőben 15 percig teljes hőfokon sütöttem, majd...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Válaszd ketté a tojásokat, a sárgákat az édesítő felével keverd habosra, fehéredésig. A mandulatejet öntsd egy kisebb fazékba és melegítsd fel (nem kell felforralni), csurgasd a ha...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
a húsokat kiklopfoljuk, ütögetjük mindkét oldalát, hogy vékonyabbak legyenek, mindkét oldalát só és borsszóróval megfűszerezzük, meghempergetjük lisztben, aztán felvert tojásban és...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű