Az alaphoz
200 g Oreo keksz
60 g vaj (olvasztott)
A krémhez
160 g étcsokoládé (45-59%-os)
150 ml habtejszín (30-32%-os)
A díszítéshez
7 szem eper (friss)
10 g csokoládé - fehér
Az oreo kekszet aprítógépben őröljük finom szemcséjűre, majd öntsük hozzá az olvasztott vajat és keverjük jól el a masszát.
Egy 20 cm átmérőjű sütőforma aljába vágjunk sütőpapírt (így könnyen kifordíthatjuk majd az alapot a formából), majd nyomkodjuk bele az oreos masszát. Simítsuk el a forma alján, egyenletesen, illetve kb. 1.5 cm magasságban a forma szélén is. Tegyük 30-40 percre hűtőbe, hogy megdermedjen a vajas keksz.
A tejszínt forraljuk fel és öntsük a csokoládéra. Várjunk 1-2 percet, hogy kicsit olvadjon a csoki, majd keverjük addig amíg homogén állagú lesz a "krém".
Vegyük ki a formát a hűtőből és öntsük a tejszínes csokoládét, az oreos alapra. Egyenletesen simítsuk el a csokit
Az epreket vágjuk félbe és nyomkodjuk bele enyhén a csokirétegbe. Szórjuk meg a tetejét apróra vágott fehércsokival és legalább 2 órára tegyük hűtőbe, hogy megdermedjen.
Meleg vizes késsel szépen szeletelhető. :) Mennyei, finom édesség!
A tejből és a búzadarából sűrű tejbegrízt főzünk, majd kihűtjük. Elkészítés Tészta: A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és egy mélyebb falú tálcába egyengetjük. A túrót elektrom...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Először érdemes az öntetek elkészítéséve kezdeni, mert úgyis hidegen kell azokat felhasználni. 1. A vaníliakrémhez kikeverjük a pudingport a cukorral, tojássárgákkal, vaníliás...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
Minden hozzávalót összekeversz és egy kisebb mikrózható edénykébe teszed, én egy porcelán tálkába szoktam, hogy ilyen szép magas legyen. 1 perc mikró Kiöntöd, és megfordítod, hog...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű