Hozzávalók a tortához:
130 gramm mandulaliszt
45g ramm madula dara
75 gramm növényi vaj
1 tojás
vanília por/vanília aroma ízlés szerint
csipetnyi fahéj
60 gramm eritrit porcukor
6 gramm sütőpor
6 gramm bambuszrostliszt
Krémhez:
50 ml friss citromlé
5 tojás
120 gramm eritrit
125 gramm hideg növényi vaj
Zselés réteg:
20 dkg fagyasztott gyümölcs
eritrit
zseléfix
A recept, eredetileg Szabó Krisztofer citromos pitéje, én kicsit módosítottam rajta. A pite hozzávalóit összegyúrjuk, ha túl laza az állaga, akkor mehet hozzá egy kis mandulaliszt, amíg linzer állagú nem lesz. Ezt követően betesszük a hűtőbe 20 percre pihentetni. A tésztát vagy két kisebb piteformában, vagy egy közepes méretű formába tesszük. 170 fokon 8-12 perc alatt megsütjük.
Közben elkészítjük a krémet. A tojásokat az eritrittel habosra verjük. A citromlevet alacsony hőfokon melegítjük és folytonos keverés mellett hozzáöntjük a tojáshabot. Addig kell kevergetve főzni, míg puding állagúra nem sűrűsödik. Ekkor a hideg növényi vajat hozzádolgozzuk majd a hűtőbe téve hagyjuk meghűlni. A krémet beletöltjük a kihűlt pitébe majd tetszés szerint díszítjük gyümölcsökkel. Nekem kicsit csupasznak tűnt, ezért fagyasztott gyümölcsből főztem lekvárt és tettem bele zseléfixet, és vékony rétegben ez került rá a krémre, majd utána jöttek a gyümölcsök.
A tésztához tedd egy nagy tálba a lisztet, öntsd hozzá a tejet, keverd simára gépi habverővel, majd dolgozd bele a többi hozzávalót is. Arra ügyelj, hogy a tészta ne legyen se túl...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
4 tojássárgáját 26 dkg porcukorral kikeverünk. Beleteszünk 1 dl étolajat és 1 dl forró vizet. Kikeverjük hozzáadunk 26 dkg lisztet és fél csomag sütőport és a tojások felvert...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
1. A csokit vízgőz fölött megolvasztom. 2. A túróval elkeverem, hagyom kihűlni. 3. Közben a tejszínt habbá verem és óvatosan beleforgatom a túrós masszába. 4. Nyomózsák...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű