Családireceptkönyv.hu

Bőrős császárhús


Írta:

Elk. idő: 1 óra
Adag: 6
Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


Hozzávalók a húshoz:
- 1 db bőrös császárhús,
- nagyszemű só,
- normál só,
- őrölt kömény,
- őrölt bors,
- 10%-os ecet a kenéshez,
- kevés zsír,
Köret hozzávalói:
- burgonya,
- vöröshagyma,
- olaj,
- kapor,
- só,
- bors,
- majoranna,
- őrölt kömény,
- kb. 1,5 dl barna sör

Elkészítés:


A húst vágódeszkán előkészítjük a sütéshez.
A húsos részét enyhén bedörzsöljük sóval, borssal, kevés őrölt köménnyel.
Letépünk egy akkora alufólia darabot, amivel majd be tudjuk takarni a húsos részt, így csak a bőr lesz fedetlen.
Rátesszük a zsírral bekent alufóliára a húst, bőrével felfelé. A húsos részt becsomagoljuk, hogy ne égjen majd meg. Egyenlő távolságokban beirdaljuk, majd az előzőleg becsomagolt állapotában betesszük egy tepsibe.
Durva szemű sóval jó vastagon befedjük a bőrt, jól rányomkodva, a bevágásokba is.
170-180 fokra előmelegített sütőben, akár hőlégkeverésen (én úgy sütöttem), sütjük, 2-2,5 órán keresztül. Ez idő alatt elő lehet készülni a körethez, salátákhoz stb.
Ha letelt az idő, kivesszük a sütőből. Feltekerjük a hőt 240 fokra. Eltávolítjuk a húsról, és a beirdakásokból a durva sót. Papírtörlővel még megtisztogatjuk a bőröcskét, szárazra törölgetjük és a bőr felületét egy ecset segítségével vékonyan lekenjük ecettel. Ami hő hatására szépen elpárolog. Szép pirosra sütjük, izgulva, hogy a bőr "habos-hólyagos" legyen. Az ilyen bőr, tudjátok, nagyon finom!
Levettem a sütőt 150 fokra.
A köret hozzávalói:
Tetszés szerinti mennyiségű burgonya, és vöröshagyma laskákra vágva, amit kevés olajjal és a fűszerekkel összekeverjük és a kiválasztott tepsi aljába beleöntjük a hús sütésekor keletkezett zsiradékot, majd beleöntjük a fűszeres krumplit. Néha átkevergetjük, és a vége felé meglocsoljuk a barna sörrel. Szép aranybarnára sütjük.

Bőrős császárhús

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Sertés húsból készült ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Alexandra
Túrós-baconos pogácsa
Túrós-baconos pogácsa

Az élesztőt kevés tejben 1 kk. cukorral felfuttatjuk. A bacont kis kockára vágva kiolvasztjuk és az apróra vágott hagymát megsütjük rajta. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk a hag...

Elkészítési idő: 2 óra
Nehézség: Közepes
share
Avatar Pita házilag
Pita házilag

A tészta hozzávalókból kissé lágyabb tésztát dagasztok, majd duplájára kelesztem. kb. 45-60 perc is kell. Kiborítom a tálból és 8 egyforma darabokra vágom, és zsemle formára gömbö...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Ruman Imre
Tepsis rakott hús
Tepsis rakott hús

A burgonyát megtisztítjuk,karikára vágjuk és félig megsütjük. A húst felszeleteljük,kiklopfoljuk,sózzuk,grillfűszerrel megszórjuk és kevés olajon elősütjük. A zöldségeket vaj...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk