- két és fél bögre fejér finomliszt (32 dkg),
- 20 dkg puha vaj,
- 1-2 teáskanál só,
- 25-30 dkg reszelt sajt (edámi, cheddar vagy trappista),
- 5 evőkanál krémsajt vagy sajtkrém, esetleg tejföl,
- + 1 tojás felverve a kenéshez,
- + durva szemű só a szóráshoz,
A hozzávalókat összegyúrjuk. Én dagasztógépbe tettem, mikor nagyjából összeállt, akkor körülbelül húsz másodperc tükörsimára gyúrtam, minden gond nélkül. Hihetetlenül lágy és jól kezelhető tésztát kaptam. hanagyon ragadna, akkor adjatok hozzá még egy pici lisztet, ha nagyon száraz, akkor kevés krémsajtot. De a tészta lágy legyen, szinte kézzel ki lehessen nyújtani!
Ezután alaposan lisztezett felületen körülbelül fél centi vastag téglalappá nyújtottam, majd húsz centi hosszú, fél centi széles csíkokra vágtam, megkentem tojással az egészet, majd megszórtam durva szemű sóval. A lehulló tésztavégeket gyúrjátok vissza, lehet kisebbeket is csinálni.
Sütőpapírral bélelt gáztepsikre sorakoztattam őket jó szorosan egymás mellé, visszaigazítottam őket szép egyenesre, majd 180 fokra, alul-felül sütésprogramon előmelegített sütőben, durván negyed óra alatt aranyszínűre sütöttem őket.
A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre!
A kiterített leveles tésztát vékonyan megkenem ketchuppal, mustárral, majd felvágom középen, illetve kis háromszögekre szaggatom. A háromszögek alapjára helyezem az apró virsli da...
Elkészítési idő: 25 perc Nehézség: Könnyű
A élesztőt felfuttatjuk a langyos cukros tejben. A margarint eldörzsöljük a liszttel. Minden hozzávalót összedolgozunk. Kb 1 óra kelesztés után kinyújtjuk olyan 2 cm vastagra. To...
Elkészítési idő: 1,5 óra Nehézség: Közepes
Lisztet elmorzsoljuk a zsiradékkal, tejfölt melegítjük belemorzsoljuk az élesztőt,felfuttatjuk, beleöntjük a lisztbe elkeverjük benne a tojások sárgáját fél órát pihentetjük,...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű