4 tojás
1 kisebb cukkini - 15 dkg finomra darálva
100 gr mandulaliszt
1 evőkanál chia-mag
4 púpozott evőkanál szezámpehely
1 kávéskanál só
1 evőkanál olvasztott zsír
1 kávéskanál gluténmentes sütőpor
3 púpozott teáskanál tojásfehérjepor
.Elkészítés:
A sütőt 180 fokra bemelegítettem.
Habbá vertem a tojások fehérjét.
Óvatosan hozzákevertem a sárgáját, aztán a többi hozzávalót.
Szögletes formákba öntöttem.
Tetejét megszórtam pirított napraforgómaggal.
40 percig sütöttem. Persze, ez sütőfüggő is. Addig kell sütni, amíg szép színt kap.
Az első cukkinis bagettem (ehhez viszonyítva van újragondolva!!)
Mini bagettek - 8db lett ebből a mennyiségből
Recept: (svédek dl-ben adják meg)
4 tojás
2dl finomra darált cukkini 15dkg van benne
2 dl mandulaliszt
2 evőkanál Psyllium
2 evőkanál kókuszliszt
fél dl szezámmag
3 evőkanál napraforgómag
só,
gluténmentes sütőpor-biztos lehet szódabikarbónával is.
200 fokra előmelegítjük a sütőt.
Fölverjük a tojásokat.
Hozzáadjuk a cukkinit.
Egy edényben összekeverjük a száraz hozzávalókat.
Összekeverjük a fölvert tojásokkal
Megformázzuk a bagetteket, sütőpapírra tesszük.
Ha szükséges vizes kézzel formázzuk.
MIndegyikre teszünk 2-3 bevágást.
Ha kisebbeket csinálunk, 15-20 perc.
Nagyobbak esetén 30 perc, amíg szint nem kapnak.
Nagyon-nagyon finom. Hosszú bagettként is ki lehet próbálni.
1. A vizet egy mérőpohárban vagy egy literes edényben melegítsük meg (mikróban) az 1 ek. mézzel, majd futtassuk fel benne az élesztőt. 2. Eközben mérjük be a turmixgépbe vagy kávé...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
. a hozzávalókat kimérjük egy tálban. Az élesztőt nem kell külön felfuttatni. Apránként adagolva a langyos vizet rugalmas tésztát dagasztunk. Ha összeállt, fél órára pihenni hagyju...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Az élesztőt a vízben feloldjuk, majd az olaj kivételével az összes hozzávalóval kézi robotgéppel elkezdjük összeállítani a tésztát, végül hozzáadjuk az olajat is és még 1-2 percig...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű