Családireceptkönyv.hu

Bacon szelettel sült krumpli

Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:

Először is mélyebb serpenyőre lesz szükségünk, bacon szeletekre, krumplira, és persze sajtra.

Hogy a szalonna csíkok ne ragadjanak az edény aljára, egy réteg sütőpapírt kell tenni, de ahhoz, hogy a sütőpapír se ragadjon oda, pár csepp olajjal vonjuk be a serpenyőt. Ezután vegyük elő a hűtőből a két csomag vékonyra vágott bacon szeleteket. Ezeket óvatosan kell elhelyezni, az egyik végüket tegyük az edény közepébe, majd szépen az egész serpenyőt borítsuk be a csíkokkal, ahogy Smith is teszi a bejátszásban. Az új krumplikat mossuk meg alaposan, és szeleteljük olyan vékonyra, amennyire csak tudjuk.
Hirdetés

A „burgonyaszirmokat” helyezzük a baconos alapra, szépen fedjék egymást. Jöhet a sózás, borsozás. Ezután következhet a sajt, Smith szerint a legjobb az érlelt cheddar sajt. Ezzel is pakoljuk meg a baconos piténket, majd jöhet a tetejére egy újabb krumpliréteg. A végén be kell takarni az egészet a baconnal. A tetejére érdemes egy nehezéket tenni, mondjuk egy kisebb födőt, hogy a tortánk egyben maradjon. Helyezzük az egészet egy tepsibe, hogy a zsír ne csöpögjön szét a sütőben, és úgy tegyük be sülni. Két és fél óra múlva pedig kész is a legfinomabb krumplis, baconos „sütemény”. Tökéletes!

A rétegezést kb. 3 szor ismételjük.

Kinek a kedvence ez a recept?

favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:

Egytálételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Ropogós sült újkrumpli olvadó sajttal
Ropogós sült újkrumpli olvadó sajttal

A bacont csíkozd vagy kockázd fel. Tedd egy serpenyőbe, és pirítsd meg. A krumpli héját kapargasd le, mosd meg, vágd kisebb kockákra, majd kevés olívaolajon párold öt percig. Ha sz...

Elkészítési idő: 45 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Borzas májacska saláta ágyon
Borzas májacska saláta ágyon

A májakat jól megmossuk ls alaposan lecsöpögtetjük. A cornflakest összemorzsoljuk és a reszelt sajttal összekeverjük. A tojást felütjük, sózzuk borsozzuk és a májakat megfüröszt...

Elkészítési idő: 30 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Disznótoros krumplis-rizses-hagymás ágyon
Disznótoros krumplis-rizses-hagymás ágyon

A burgonyát meghámozom, vékony karikákra vágom a hagymával együtt és hozzákeverem a főtt rizst is, az egészet megforgatom ételízesítővel és egy kevés sóval, borssal, majd sorban,...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk