5 tojás, 15 dkg cukor, 50 dkg mascarpone, egy csipet só, 20 dkg savoiardi (babapiskótához hasonló olasz keksz, kifejezettem tiramisu készítéshez), 1 csésze ristretto (nagyon erős, rövid olasz presszókávé), 20 dkg étcsokoládé, 1 kanál keserű kakaópor
A tojás sárgákat verjük fel a cukorral, egészen fehéredésig. A tojásfehérjéket egy csipet sóval verjük kemény habbá. A cukros sárgájába keverjük bele a mascarpone-t, majd óvatosan forgassuk bele a felvert habot is. A piskótákat tegyük ki egy tálra és egy kiskanállal oszlassuk el rajtuk a kávét. Az étcsokoládét reszeljük le.
Egy mélyebb kerámiatál alját kenjünk ki vékonyan néhány kanál krémmel, majd ültessük rá a kávés piskóták felét. Ezt a maradék krém felével vonjuk be és a krémet szórjuk meg a reszelt csokoládé felével. Ezután ismét piskóta réteg következik, majd a krém maradék része. A tetejére szórjuk rá a megmaradt csoki reszeléket és egyenletesen szitáljuk rá a keserű kakaóport. Fogyasztás előtt min. 3 órára állítsuk hűtőszekrénybe.
A tojásokat az édesítővel, aromával kicsit felvertem, a többi alapanyagot hozzákevertem, majd kapcsos tortaformába ( sütőpapírral bélelt) öntöttem. Ráhalmoztam a magozott csereszny...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A csokoládét a vajjal együtt vízgőz felett olvasszuk fel, ha elolvadt, tegyük félre hűlni. (vagy 1,5 perc a mikróban) A cukrot tálba öntjük, hozzáadjuk a tojásokat, a vaníliaaro...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A vajat elkeverem az eritrittel, majd hozzáadom a tojást, és ezzel is elegyítem. A liszteket összekeverem a sóval és a sütőporral, majd ezt is a vajas masszához adom. Fóliába c...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű