a tésztához:
3 tojás
10 dkg folyékony kókuszolaj
1,5 dl Totu tej
5 dkg eritrit
9 dkg Nocarb rostmix
1 teáskanál sütőpor
fél teáskanál só
továbbá:
1 tojás
porrá őrölt eritrit
őrölt fahéj
A tésztához a tojást a kókuszolajjal, a Totu tejjel, és az eritrittel, habverővel alaposan összekeverjük. Hozzáadjuk a sütőporral és sóval elkevert rostmixet. Szép egynemű tésztává dolgozzuk. Ketté vesszük. Szilikonlapra (gránitlapra) kevés rostmixet szórunk. Rátesszük az egyik tésztát, aminek a tetejére szintén szórunk egy kevés rostmixet. 40 x 20 vékony téglalappá lappá nyújtjuk. Megkenjük felvert tojással. Őrölt eritritet szitálunk rá, majd fahéjat, végül újabb réteg eritritet. Feltekerjük. 2 centis darabokra vágjuk. Lapjával lefele sütőlapos lemezre rakosgatjuk. (A másik tésztadarabbal ugyanígy járunk el.) 175 fokos sütőben 25-30 perc alatt megsütjük.
A vajat felforrósítjuk a lábasban. Rádobjuk a rizst, és átkeverjük vele. Rögtön ráöntjük a tejet, és beletesszük az Oreo kekszeket. Legkisebb lángon körülbelül 15-20 percig főzz...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Tésztát összegyúrni és egy tortaforma vagy tepsi aljára nyomkodni, kis peremet is csinálni. Elő lehet sütni 200 C-on, én nem szoktam. A hagymát megdinszteljük a szalonnával és a...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű