25 dkg darált dió
10 dkg cukormentes aszalt sárgabarack
2 bő teáskanál rum aroma
egy csipet fahéj
1 evőkanál nyírfacukor por
2-3 evőkanál cukormentes sárgabarack lekvár
A csokiburokhoz:
100 g cukormentes étcsoki
1 evőkanál olaj
Az aszalt barackot vágjuk apró kockákra. (Egy kicsit tegyünk félre a díszítéshez). Adjuk hozzá a darált diót, a nyírfacukor port, a fahéjat, a rum aromát és annyi lekvárt, hogy nem túl ragacsos, formázható masszát kapjunk. Egy fél órára tegyük be a hűtőbe, úgy még könnyebb lesz vele dolgozni. Ha kicsit dermedt, formázzunk belőle kisebb golyókat. Az étcsokoládét egy pici olajjal vízgőz fölött olvasszuk fel. Pottyantsuk bele a bonbonokat, egy villával halásszuk ki (csöpögtessük le őket amennyire lehet, úgy elég csoki marad a többihez), és sorakoztassuk sütőpapírral bélelt tálcára. Díszítsük a tetejüket a félretett sárgabarack kockákkal és hűvös helyen hagyjuk megdermedni.
-Szétválasztjuk a tojások sárgáját és fehérjét. Mindegyikhez 3-3 ev. kanál kristálycukrot adunk. Először kemény habbá verjük a fehérjét. Ezután habosra keverjük a sárgákat, ehhez a...
Elkészítési idő: 2óra Nehézség: Közepes
Én a házi baracklekváromból töltöttem bel jól össze is csíptem őket, mégis kifolyt pici belőlük. Ami nem rontott rajta, sőt nekem jobban is ízlett. De lehet sütésálló lekvárt tenni...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
A gesztenyét a langyos vízzel turmixoljuk össze. A süteménylisztet a kakaóporral keverjük össze. A kakaóporos süteményliszthez öntsük hozzá a gesztenyés vizet, majd kézi habverő...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű