15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, ásványvíz, 1 tojássárgája, só, 1 vöröshagyma, 3/4 csésze zöldségleves, 30 dkg spenót (vagy gyorsfagyasztott), szerecsendió, őrölt fekete bors, 1/2 tk. olaj
1. A lisztet a tojássárgájával, egy csipet sóval és 1/4 l ásványvízzel elkeverjük. A tésztát pihentessük legalább 30 percig.
2. A vöröshagymát felkarikázzuk, és 1/2 csésze zöldséglevesben kb. 2-3 percig főzzük.
3. A spenótot megtisztítjuk, és egy kevés vízben megpároljuk. Ha gyorsfagyasztottból készítjük, akkor a csomagoláson előírtak szerint előkészítjük. Sóval, borssal, szerecsendióval ízesítsük.
4. Egy nagy serpenyőt felforrósítunk, vékonyan kikenjük olajjal, és beleöntjük a tészta negyedét. A serpenyőt közben forgassuk, így a tészta egyenletesen eloszlik majd benne. Ha az egyik oldala barnulni kezd, megfordítjuk, készre sütjük.
5. A palacsinta egyik felére tegyünk a spenótból, majd feltekerjük. Tányérra tesszük.
1. Melegítsd elő a sütőt 180 fokra, öntsd egy tálba a kristálycukrot, szitáld hozzá a lisztet, sütőport és a kakaóport. 2. Gőzfürdő fölött, folyamatosan keverve olvaszd meg a vaja...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Először készítsük el a kávét, kb. annyit amennyivel a piskótákat be lehet áztatni. Ezután jöhet a mascarpone krém. Verjük fel a tojássárgáját cukorral, majd keverjük hozzá a mascar...
Elkészítési idő: 50 perc Nehézség: Könnyű
A lisztet, a vajat, a zsírt és a 8 dkg porcukrot elmorzsoljuk. Az élesztőt gyengén cukros langyos tejben felfuttatjuk és a tésztához vegyítjük. Teszünk bele 1 egész tojást, sót, jó...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes