6 tojás,
6 púpozott evőkanál cukor
1/2 citrom lereszelt héja
6 evőkanál rizsliszt
1 evőkanál (kukorica)keményítő
késhegynyi GM sütőpor
A sütőt előmelegítjük 175 fokra.
A tojások sárgáját a cukorral nagyon habosra keverjük, majd hozzáadjuk a citrom héját.
A tojások fehérjét is kemény habbá verjük és 2 evőkanállal a cukros masszába keverjük a mixerrel.
Hozzáadjuk a rizslisztet és a keményítőt és azokat is a mixerrel keverjük el.
Végül egy spatulával óvatosan beleforgatjuk a tojásfehérje habot.
Egy22 x 32 cm-es tepsit sütőpapírral kibélelünk és a masszát belesimítjuk.
A tepsit betoljuk a 160 C fokra előmelegített sütőbe és a piskótát kb. 25 perc alatt megsütjük.
Kivesszük s sütőből és 1-2 percig a tepsiben hagyjuk a tésztát.
Egy ruhát meghintünk porcukorral és a piskótát ráfordítjuk. Lehúzzuk róla a papírt és a ruhával együtt feltekerjük. Kihűtjük.
Végül megkenjük sárgabarack lekvárral vagy tetszés szerinti krémmel (recept másutt)
A recept Limara pékségéből való és nagyszerűen működik.
http://www.limarapeksege.hu/2014/02/rizslisztes-piskota.html
A képen látható kávétortát 2014 karácsonyra sütöttem. A krém Kiss Dóritól való, külön recepten írom be.
Tojássárgáját a cukorral habosra kavarjuk (fehéredésig). Hozzákavarjuk a többi hozzávalót, végül, óvatosan a habbá vert tojásfehérjét. 160° sütjük 35 - 40 percig (tűpróba) Krém...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
Elkészítem a piskótát kerek tortaformába! (Tojásokat szétválasztom, fehérjét felverem, sárgát kikeverem cukorral, majd bele a liszt és a kakaópor, összekeverem a felvert fehérjével...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Mindezt jól összedolgozzuk és 6 részre osztva,vékonyra kinyújtjuk és tepsi hátán sütjük. A krémet 1 és fél csomag kikavart margarinhoz (vajhoz) adagoljuk rendre és habosra kavar...
Elkészítési idő: 2-3 óra Nehézség: Nehéz