75 dkg liszt,
450 ml langyos tej,
3 dkg rama,
1 csapott evőkanál só,
1 csapott evőkanál cukor
3,5 dkg élesztő
Kenéshez:
1 db tojás
2 dl langyos lejbe morzsoljuk az élesztőt, adunk hozzá csipetnyi cukrot, és 10 perc alatt felfuttatjuk. Tálba tesszük a lisztet, cukrot, sót, olvasztott ramat, hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, maradék tejet, és jól összegyúrjuk, bedagasszuk
Tiszta konyharuhával letakarjuk, meleg helyre téve 1 óra alatt duplájára kelesztjük
Ha megkelt 14 részre osztjuk
Köröket formálunk belőle, és letakarva fél órát pihentetjük
Egyesével ovális köröket nyújtunk, de úgy, hogy az egyik végét tömzsin hagyjuk
tehát csak a felétől nyújtjuk ki vékonyra
Majd a tömzsi vastag végéről feltekerjük
Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük őket, a végeit alulra tegyük, akkor nem tekerednek ki
Konyharuhával letakarjuk és 30 percig kelni hagyjuk
Egy egész tojást villával felverünk, és megkenjük őket
Ezután lehet meghinteni darabos sóval, akár köménymaggal. 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük és 15-20 perc alatt szép pirosra sütjük
A tojást villával enyhén felverjük, elkeverjük a vízzel és a sóval. Egy másik tálban összekeverjük száraz hozzávalókat, majd simára keverjük a tojásos vízzel. Egy bögrét, szuflé fo...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A megkelt tésztát 4 részre osztani, kör alakra myújtani, megkenni olvasztott vajjal, reszelt sajttal megszórjuk, rá a másik kör alakú tészta. Ezt a kétrétegü tésztát 16 cikkre vágj...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű