2 dl tejberizs,
2 dl tejszín,
2 alma,
2 dkg tisztított, pörkölt mandula,
1/2 citrom leve,
ízlés szerint porcukor,
1 evőkanál zselatinpor, 1 dl tej.
A tejszínből kemény habot verünk, és hidegre állítjuk. Az almát meghámozzuk, kicsumázzuk és lereszeljük, majd azonnal összekeverjük a citromlével, hogy ne barnuljon meg. Annyi cukrot keverünk hozzá, amennyitől csak kellemesen, de nem túl édes lesz. Turmixgép poharába töltjük, és sűrű péppé törjük. A citromos-cukros almapépet lazán összeforgatjuk a tejszínhabbal, majd nagyon óvatosan, hogy ne törjön össze, a rizsbe forgatjuk. A zselatinport kislábasba töltjük, ráöntjük a tejet, és folyamatos kevergetés közben, kis lángon addig melegítjük, amíg a zselatin egészen sűrűn nem folyik, és el nem tűntek belőle a szemcsék. Hagyjuk kissé kihűlni, majd apránként, igen vigyázva beleforgatjuk a habos-almás rizsbe. Négy nagy kehelypohárba adagoljuk, és a tetejét beszórjuk a pörkölt mandula forgácsokra vágott darabjaival. Tetszés szerint kevés tejszínhabbal is díszíthetjük.
A leveles tésztát, lisztezett alapon késhát vastagra nyújtjuk, majd kb. 8 cm átmérőjű pogácsa szaggatóval, kiszaggatjuk. A maradék tészta darabokat összegyúrjuk, majd téglalap alak...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
A száraz és a nedves hozzávalókat külön-külön elkeverjük, majd a két részt összeöntjük, és összegyúrjuk, kb. 40-50 percre hűtőbe tesszük. Lisztezett felületre borítjuk, kinyújtjuk...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A kávéporokat kikeverjük a meglangyosított tejjel. A tészta hozzávalóiból piskótát sütünk egy 28x40 cm-es zsírozott, lisztezett tepsiben, 190 °C-on, kb. 25 perc alatt. Tűpróbával...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: Közepes